Felfrissülés a nagy feladatok előtt

2011. márc. 4. 17:07 - írta kovacscsabablog

 

Letudtunk a szezonra EBEL-kötelezettségeinket, azt hiszem, nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, mi magunk sem ilyen korai befejezésre készültünk. Így utólag elemezve a történéseket két olyan periódusunk volt, amelyben hiányoztak azok a pontok, amelyekkel bejuthattunk volna a rájátszásba: a bajnokság elején és december végén, január elején.

A szezon elejéről már többször tettem említést, az edzőváltás után viszont egy másik Volán játszott az EBEL-ben. Éppen ezért volt fájó és meglepő, hogy belefutottunk abba a peches, nyolcmeccses, pontnélküli sorozatba. Teszem hozzá, sérültjeink ellenére is közel álltunk a pontszerzésekhez, többnyire pici dolgokon múlt, egy-két hibán, hogy nem jöttek akkor a pontok.

Szerencsére azonban a csapat jól reagálta arra a nehéz időszakra, hiszen sikerült felállnunk a padlóról, és olyan szériát nyomtunk, amellyel ismét felcsillanhatott a rájátszás. Otthon, és a múltbeli eredményeinket nézve különösen fontos, idegenben is szorgalmasan gyűjtögettük a pontokat. Székesfehérváron pedig a végén szerepeltünk különösen jól.

Közben azért értek minket egyéb kellemetlen meglepetések, gondolok itt Hetényi Zoli kiesésére, hiszen az ő játéka nemcsak nálunk, hanem a válogatottban is meghatározó. Gyorsan hozzáteszem, Bálizs Bence nagyszerűen helyettesítette első számú kapusunkat.

Amikor egyre biztosabbá vált, hogy bármennyire is iparkodunk, a rájátszás csak nem akar összejönni – tudniillik alsóházi riválisaink is hozták a pontokat, sokszor ők is meglepetésre, erőn felül –, akkor igazából már csak egy cél vezérelt bennünket, hogy a hazai közönségünket a lehető legjobban kiszolgáljuk. Mert ugye mégiscsak értük, az ő szórakoztatásukra lenne ez az egész. Az a három-három és fél ezer ember ne csalódott érzésekkel zárja le az EBEL-szezont, legalább a végét fényesítsük ki.

Saját teljesítményemmel nem lehetek elégedett, sokszor görcsösen játszottam, sok helyzetet elpuskáztam. Most azért dolgozok, arra koncentrálok, hogy a magyar bajnokság rájátszásában és a válogatottban ez ne így legyen, megszépítsem a szezonomat, mert azért erre van még lehetőségem.

Az EBEL után kaptunk pár nap pihenőt, ami nagyon jól jött, hogy felfrissítsük a fejeket. Majd elkezdtünk egy kis alapozást, már a bajnoki rájátszásra és a válogatottra gondolva. De nem akarok elébe menni a ránk váró feladatoknak.

Illetve annyiban mégis, hogy klubedzőnkkel, Kevin Primeau-vel 2013-ig hosszabbítottak Székesfehérváron, ami egy jobb szerepülés alapját jelentheti. Az edző ismer már minket, így állíthatja össze a felkészülést, nem lesz neki ismeretlen a közeg, ahová érkezik. És nem mellékesen az ő irányításával járhatunk tovább azon az úton, amelyre ideérkezésével találtunk rá és eredményesnek bizonyult. A védekezéssel különösen sok gondunk volt a bajnokság elején, mindenek előtt ezen változtattunk, új szisztémában kezdtünk el gondolkodni, készülni és játszani. Én mérkőzésről mérkőzésre éreztem magunkon az előrelépést, hogy a munkának és a gyakorlásnak van értelme és látszata. Úgyhogy az irány jó, és azért ez sem utolsó.

 

Ismét irány a válogatott

2010. dec. 9. 15:25 - írta kovacscsabablog

A válogatott székesfehérvári Telenor-kupájáról sajnos sérülés miatt lemaradtam, így csak a lelátóról, nézőként szurkolhattam a fiúknak, de a szövetségi kapitány meghívott a jesenicei túrára, ahová örömmel megyek. Mint minden alkalommal, amikor a nemzeti együttesben szerepelhetek.
 
A Telenor-kupa nehéz torna volt, és teljes mértékben egyetértek a társaimmal, akik azt mondták: inkább nehéz ellenfelekkel meccseljünk, és játszunk velük szoros összecsapásokat, mint gyengébb riválisokat verjünk biztosan, több góllal. Ugyanis nem utóbbi mérkőzések szolgálják a fejlődésünket, előrelépésünket. Márpedig a budapesti divízió 1-es vb-re hangolva nekünk minél több ilyen nívós derbit kell játszanunk. Voltak kifejezetten jó pillanataink, harmadaink, meccsünk, de volt, ami kevésbé sikerült. Abban viszont biztos vagyok, hogy az ismét szép számban megjelenő, lelkes szurkolók jól szórakoztak és élvezték a torna minden pillanatát.
 
Klubcsapatomra, a Volánra áttérve az elmúlt időszakban már érezhető volt teljesítményünkön és szerencsére az eredményességünkön az edzőváltás hatása. Egyértelműen javult a játékunk, és amint arra új edzőnk rögtön érkezése után felhívta a figyelmünket: amit addig mutattunk, az nem lesz elég a rájátszáshoz, pedig nekünk most is az a célunk. Ehhez kellenek a pontok, és amint azt megjegyezte: a pénteki találkozók után általában vasárnap már gyengébben teljesítünk. Mivel utóbbiak gyakran idegenbeli mérkőzések, így onnan hiányoznak leginkább a pontjaink. Ezen próbálunk most javítani, változtatni, bár ez nem új keletű probléma nálunk, ezzel az elmúlt években már rendre megszenvedtünk. A változások érdekében edzéseken, a mérkőzésekre való ráhangolódásban és még a bemelegítésben is új elemeket vezettünk be, remélem mielőbb lesz foganatja is.
 
Beszéltem Ted Satorral, aki elmondta: számít rám a válogatott december közepi, jesenicei tornáján. Örömmel mondtam igent a felkérésre. Persze, nemet nem is tudnék. Kíváncsian várom, a megfiatalított kerettel mire jutunk, hiszen a fehérvári tornához hasonlóan nívós mezőny jött össze. A keretben néhány társammal együtt én képviselhetem a rutint, pedig huszonhat évesen még egyáltalán nem érzem magam öregnek. Nem is vagyok.

Vártam, de lemaradtam a válogatottról

2010. nov. 12. 9:41 - írta kovacscsabablog

Nagyon vártam már a hétvégi válogatott tornát, éppen ezért fájlalom duplán, hogy sérülés miatt végül lemaradok róla. Egy sérülés persze soha nem jön jókor, és ennek a mondásnak most duplán igazat kell adjak.

Két és fél héttel ezelőtt az egyik EBEL-meccsen megütöttem a kezemet, és azóta csak fájdalomcsillapítókkal és injekciókkal tudtam játszani. Már annak is örülnöm kellett, ha kapura tudtam ütni. A pontosságról és az erőről most ne is tegyünk említést. A jobb kezemben kaptam egy gyulladást, pont ott, ahol a bot vége van, tehát állandó igénybevételnek és irritációnak van kitéve. Eddig bírta. A válogatottban már korong nélkül kezdtem el a munkát, majd szerdán este a válogatott és klubunk orvosa, Majzik doktor megvizsgált, aki azt mondta: tovább már nem tudjuk becsapni a szervezetemet, mert abból nagyobb baj is származhat. Így most a lelátóra kényszerülök, talán hétfőn már újra edzhetek és a következő EBEL-meccsen visszatérhetek.

Utólag könnyű okosnak lenni, talán ha a sérülés után kihagyok és nem erőltetem a dolgot, akkor csírájában elfojthattam volna az egészet. De nem volt idő, mód és lehetőség a kihagyásra. Nem ment a csapatnak és sajnos nekem sem a játék, nem akartam leállni. Tudomásul kell vennünk, hogy az élsport ezzel is jár, bármennyire is nehéz ezt lelkileg és olykor fizikailag is elviselnünk.

Legutóbbi jelentkezésem óta Fehérváron edzőváltás történt. Új az edzőnk, de nem hisszük és senki más se higgye, hogy most majd egyik napról a másikra minden megváltozik. Ehhez nagyon sokat kell dolgoznunk. Sok munka vár ránk, amíg visszanyerjünk a formánkat. Nagyon fontos győzelem volt a válogatott szünet előtti, jesenicei sikerünk, hiszen a rájátszásért folytatott kiélezett versenyfutásban az egyik úgymond közvetlen riválisunkat tudtuk legyőzni idegenben. Ez jó alap lehet a folytatásra. Új edzőnk sok dolgot korrigált már, de tudjuk, még sokat fog. Felhívta a figyelmet védekezésünk hatékonyságának fontosságára, hogy ellenfeleink túl sokat lőnek a kapunkra, és ez bizony nem jó. A védekező harmadban több munkát, összhangot, fegyelmet és figyelmet kért tőlünk. A másik dolog, amit azonnal kiszúrt, és rögtön elkezdtük gyakorolni, azaz emberelőnyös szituációk kihasználása volt.

A végén, de nem utolsó sorban jöjjön akkor a válogatott. Azért is sajnálom nagyon, hogy nem tudok játszani, mert amellett, hogy a nemzeti együttes dresszét mindig megtiszteltetés felhúzni, ebben a közösségben mindig jó a légkör. Élvezetes meccseket játszunk, hazai pályán ráadásul most biztos teltházas hangulat vár a csapatra. Teszem hozzá, újra és újra, amit nem győzünk elégszer megköszönni, mert ez a szeretet, biztatás nagyon sokat jelent mindannyiunk számára. Ráadásul a decemberi, jesenicei tornára a kapitány a fiatalokat szeretné elvinni – legalábbis így nyilatkozott –, amelyről én, mint rutinosnak mondható akár le is maradhatok. Bár erről még nem beszéltünk. De ha így történne, akkor lehet, hogy a vb-felkészülési időszakig már nem is játszhatok a válogatottban.

A mostani torna színvonalas eseménynek ígérkezik, elég megnézni ellenfeleink névsorát. Japán szerintem nem a végleges, vb-csapatával érkezik, de azért ízelítőt kapunk majd ellenük arról, mit várhatunk tőlük a budapesti vb-n. A francia csapat előkelőbb helyen áll a sportági rangsorban, mint mi, az osztrákokat meg ismerjük az EBEL-ből. Felkészülésünket és fejlődésünket jól szolgálják az ilyen nívós összecsapások. Meglátásom szerint azon a ponton már túljutottunk, hogy a kisebb csapatok meglepjenek bennünket, a kötelező, papírforma győzelmeket az utóbbi időben biztosan hoztuk. Nekünk most már egy ideje a ki-ki meccsekre és a velünk közel azonos szinten lévő riválisokra kell összpontosítanunk. És előre kell tekintenünk, például a franciákra és az olaszokra.

Stabilizálódnunk kell

2010. okt. 8. 11:56 - írta kovacscsabablog

Nem úgy indult a szezon, ahogyan szerettük volna. Már a felkészülésünkön is hullámzóan teljesített a csapat, ami aztán a bajnokság rajtjára is erősen rányomta a bélyegét, továbbra sem sikerült stabilizálódnunk.

Voltak egészen jó, és sajnos voltak egészen gyenge mérkőzéseink. Különösen utóbbikat volt számunkra nehezen megélni, hiszen nem szoktunk ehhez hozzá, mint ahogyan a szurkolóink sem. Folyamatosan keressük a megoldást, gondolkodunk a probléma okán, mert zavar, sőt, hovatovább már frusztrál bennünket a dolog. Különösen a hazai mérkőzéseinkkel okozunk csalódást magunknak és másoknak, eddig ugyanis Székesfehérváron tudtuk megszerezni azokat a pontokat, amivel önbizalmat és tartást adtunk magunknak. Nem mellékesen kiszolgáltuk lelkes és igényes hokihoz szokott táborunkat.

Most viszont hasonló frusztrációt érzünk szurkolóinkon vezetőinken, szponzorainkon, ők sem értik a helyzetet. Ez aztán a lelátó hangulatán is érződik. És innentől kezdve ott vagyunk a huszonkettes csapdájában, mert az egyik oldal negatívumának visszahatása van a másik oldalra. Éppen ezért bármi áron is, de javítanunk kell.

A szezon eddigi tapasztalatai azt mondatják velem, hogy a mezőny még a korábbinál is kiegyenlítettebb. Nincs olyan csapat, amelyik nagyon bekezdett, vagy nagyon bent ragadt volna. Tulajdonképpen egyik gárda sem mehet a másik ellen biztosra, legyen a mérkőzés otthon, vagy idegenben. A Zagreb szinte elérte az osztrák csapatok szintjét, az anyagi hátterük magával hozta a szakmai előrelépést is. Elméletben a két szlovén csapatot vélhettük nálunk gyengébbnek, de a gyakorlat azt mutatta, hogy bármelyik ellenféllel képesek felvenni a tempót. A Jesenice nem adja könnyen magát, a keretben fiatalok és légiósok ideálisan keverednek. A rutinos játékosaira, légiósaira alapozó Ljubljana is összeállt, nehéz lesz még velük is felvennünk a versenyt.

A másik dolog a visszahatásra, hogy az elmaradt egyéni teljesítmények is közrejátszanak abban, hogy a csapatnak nem sikerült eddig stabilizálódnia. És ha a csapat játéka nem áll össze, az kihat az egyének teljesítményére. Dolgozunk rajta ezerrel, de még mindig sok munka vár ránk, hogy elmondhassuk, stabilan olyan játékot tudunk hozni, amivel reális esélyünk van célunk megvalósítására, hogy ismét bejussunk a rájátszásba.

Kiscsicsó erőt adott

2010. szept. 6. 21:25 - írta kovacscsabablog

 

Pénteken a Jesenice elleni hazai mérkőzéssel elkezdődik az EBEL-idény, a rajt főpróbája jól sikerült, hiszen idén is győztünk Kiscsicsó emléktornáján.

A szezonra új edzővel készültünk fel, aki másfajta stílust gondolt ki nekünk, mint amit eddig játszottunk. Ez meg is látszódott eddig a játékunkon, hiszen a felkészülési időszakban igen hullámzó teljesítményt nyújtottunk. Sok kritika, teszem hozzá, jogos kritika ért bennünket, hiszen sorozatban a tudásszintünk és tőlünk megszokott színvonal alatt teljesítettünk, ami egyáltalán nem volt jellemző ránk.

Zavarttá is váltunk ettől a dologtól, frusztrált bennünket, hogy nem megy a játék, csalódást okozunk azoknak, akik szeretnek minket, bíznak bennünk. Emiatt aztán izgultam is rendesen a hétvégi, fehérvári torna előtt, nem éreztem elég jónak a formánkat ahhoz, hogy jól szerepeljünk, pedig Kiscsicsó igazán megérdemli, hogy a csapat az emléke előtt tisztelegve a maximumot hozza ki magából.

Szerencsére a csapat átérezte annak a súlyát, amit Gabi emléke jelent mindannyiunknak, és megnyertük a tornát. Ebben a jó szereplésben azért közrejátszott az is, hogy az EBEL-rajtig már kevesebb, mint egy hét választ el minket.

A felkészülési mérkőzések eredményeiből messzemenő következtetéseket soha nem szabad levonni, sem a saját eredményeinket illetően, sem a riválisok teljesítményével kapcsolatban. Most se gondolja senki, hogy a Ljubljanát a bajnokságban oda-vissza verjük állandóan, mert ennyire gyengék lennének. Csupán volt egy pár perces rövidzárlatuk most, ami most elég volt a nagy különbségű győzelemhez, de erre aligha lehet állandóan számítani. Mint ahogy arra sem, hogy a Graz ellen kapott gól nélkül tudunk győzni. Sok munka vár ránk, sokat kell dolgoznunk, hogy a bajnokságban elérjük a célunkat, és ismét bejussunk a playoffba, de ígérhetem: mindent megteszünk majd azért, hogy ez sikerüljön! 

Sajnáljuk, hogy nem ünnepelhettünk együtt

2010. ápr. 26. 11:00 - írta kovacscsabablog

Sajnos nem sikerült a feljutást kiharcolnunk: pénteken este elvesztettük a szlovénok elleni döntőnek bizonyuló mérkőzést. Három napot aludtam már a történtekre, ennyi talán kellett is, hogy higgadtan és pontosan tudjam értékelni a ljubljanai eredményünket.

A vb-re nagyon sokat készültünk, célunk természetesen az A-csoportba való visszajutás volt, de azért óvatosabban álltunk a kérdéshez, mint sokan a közelünkben, akik már a vb-rajt előtt az utolsó, szlovénok elleni csatát várták. Ellenben mi úgy voltunk vele, odáig el kell jutnunk.

A dél-koreaiak elleni vb-rajton kissé idegesen kezdtünk, érezhetően nagy volt a várakozás a csapattal szemben. De behúztuk a találkozót, megvolt a sikeres kezdés, jöhetett a folytatás.

A szlovénok mellett előzetesen a lengyelek és a britek is nehéz diónak ígérkeztek, hiszen előbbieket sohasem vertük meg tétmeccsen, utóbbiakat igen, de mindig megszenvedtünk ellenük. A lengyelek elleni 6–0 nem a két együttes közötti valós különbséget mutatta, bár jobbak voltunk, de nem ennyivel. Védők, csatárok kivétel nélkül jól védekeztünk, Hetényi Zoli pedig elkapta a fonalat. Ez a siker megnyugtatta a csapatot.

A horvátok ellen megmutatkozott a különbség, kötelező győzelem volt, de meg kell említsem, hogy hiába volt nálunk gyengébb az ellenfél, azért hatvan percet tulajdonképpen hiba nélkül játszottunk le, ami ugyancsak erőt adott.

A szlovén–brit mérkőzést tévén néztük meg. Azon is megállapíthattuk, hogy a britek ezúttal is erősek. Amit aztán a saját bőrünkön is tapasztalhattunk. Küzdelmes mérkőzés volt, amelyen kevés hibával játszottunk, helyzeteinket pedig jó százalékkal használtuk ki. Hetényi megint jól védett, így esélyeshez méltóan végül tényleg eljutottunk a szlovénok elleni döntő találkozóig, amit jól felkészülve, önbizalommal telve vártunk.

Azt viszont ne felejtsük el, a szlovénok még így is esélyesebbek voltak nálunk. Hazai pályán voltak, nem nagyon tudunk még nyerni ellenük, és a ki-ki meccsekben is nagyobb a tapasztalatuk. Nekünk, idősebbeknek ez volt a harmadik, feljutásról közvetlenül döntő ütközetünk, de sokaknak csupán az első. Még így is éreztem azonban az esélyt, hogy most elkaphatjuk őket.

Gyorsan be kellett azonban látunk, nem tudjuk érvényesíteni elképzeléseinket. Ideges mérkőzés volt az első másodperctől kezdve, a szlovénokon is éreztem a várakozások miatti feszültséget, a gyors gól viszont megnyugtatta őket. Azon még sikerült túltenni magunkat, egyenlítettünk. Küzdelmes volt a találkozó, de kis zavart éreztem a sorainkban, ami később megbosszulta magát. Visszagondolva, a második harmad kulcsfontosságúnak bizonyult.

Sok kiállítást kaptunk, amit nem varrnék egyértelműen a játékvezető nyakába – bár érezhetően túlságosan könnyen szórt ki minket, ellenfelünk megkapta a hazai pályát –, inkább azt mondanám, hogy megadtuk neki az esélyt arra, hogy leküldjön minket. Egy kicsivel nagyobb odafigyeléssel azonban nem kellett volna ennyi büntetésnek összejönnie. Emberhátrányban kevesebb játékos volt fent a jégen, a sérült Tokaji Viktor eleve hiányzott, Ennaffati Omart pedig tízperces fegyelmi miatt vesztettük el. A csapat rutinosabb emberei ekkor olyan terhelést kaptak, ami a harmadik harmadban ütött vissza.

A záró résznek egygólos hátránnyal vágtunk neki, 2–1-re vezettek a szlovénok, ami nem a világ vége, de fáradtan már nem volt erőnk megújulni. Még egy utolsó, nagy rohamra indulni. Ráadásul jött két hiba, amelyekből a házigazdák biztosították sikerüket.

Rendkívül csalódottak voltunk a találkozó után. Végig keményen dolgoztunk, a tornára úgy utaztunk ki, hogy meglesz, meglehet az eredménye. A torna tanulsága: van még mit tanulnunk, van hová fejlődnünk. Ehhez azonban idő kell. A szapporói csapat sem egyik pillanatról a másikra állt fel, hanem hosszú évek során csiszolódott össze. Azóta cserélődtek a játékosok, sok év, több ilyen torna kell, hogy megint sikerüljön a feljutás. De még ahhoz is, hogy egyáltalán megadjuk magunknak az esélyt erre. Egyrészt, hogy a torna előtt erről lehessen beszélni, ezt célként megfogalmazni, másrészt, hogy a vb sorozatmeccseit bírva el is jussunk odáig, hogy egy lépés válasszon el minket a feljutástól.

A végére hagytam, pedig illett volna ezzel kezdeni: szurkolóink megint kitettek magukért, csodálatosak, fantasztikusak voltak. Ők nemcsak A-csoportos szintet képviselnek, hanem a legjobbak közé tartoznak. Ha nem egyenesen a legjobbak! Nekik köszönhetően Ljubljanában egész végig hazai pályán érezhettük magunkat, még a szlovénok elleni döntőben is. Rengeteg szeretetet kaptunk tőlük, sajnáljuk, hogy nem ünnepelhettünk együtt. Bár végtelenül hálásak voltak a második helyért is, megtapsoltak minket.

Májusban pihenőnket töltjük, legfeljebb egyénileg tartjuk majd magunkat karban, aztán jönnek a tárgyalások a folytatásról, már akinek lejárt a szerződése – nekem is –, hogy június elején újra edzésre jelentkezzünk. Hosszú szezon van mögöttünk, nagyon jól jön majd az előttem álló egy hónapos feltöltődés. Próbálom a legtöbbet kihozni belőle, mert reményeim szerint a rám váró szezon is hasonlóan mozgalmasan alakul…

A skalpunkra fognak vadászni

2010. ápr. 16. 11:47 - írta kovacscsabablog

Vége a felkészülésnek, letudtuk a két mérkőzésünket, megvan a végleges utazó keret – nincs más hátra, minthogy útnak induljunk: irány Ljubljana!

A múlt hét pénteki egynapos pihenőnket követően a hétvégi két felkészülési mérkőzésen azt kaptam magunktól és az ellenfeleinktől is, amit nagyjából vártam. Az osztrákok és a norvégok is kiváló játékerőt képviselnek, annak ellenére, hogy egyik csapat sem a legjobb keretével érkezett. Az osztrákoktól hiányoztak az EBEL-döntőben érintett linzi és salzburgi játékosok, a norvégoktól meg a fél csapat, amely ott lehetett a téli olimpián.

A két találkozóban az volt a közös, hogy inkább „munkás” meccsek voltak. Brusztoltunk rajtuk, a technikás részek ezúttal kevésbé működtek, nem igazán brillíroztunk. Különösen szombaton, mert a vasárnapi meccs azért már jobban sikerült. A kemény alapozás után azonban erre számítani lehetett. Erővel mindkét mérkőzést jól bírtuk, a védekezésünkkel sem volt különösebb gond, biztosan álltunk a lábunkon, támadásban viszont egyértelműen több kell, de maradt is bennünk tartalék. A célnak tökéletesen megfelelt a két felkészülési mérkőzés a Pannon Hoki Gálán, ahol jó volt magunk mellett tudni ismét szurkolóink biztatását. Remélem, Ljubljanában sem szenvedünk hiányt a szeretetükből…

És akkor el is érkeztünk a vébéhez. Pénteken reggel indulunk, szombaton már az első meccsünket játsszuk, Dél-Korea az ellenfelünk. Egy ilyen tornán az első mérkőzésen mindig nagyobb a feszültség, át kell esni a premieren. Hiába lesz többünknek már a sokadik premier… Remélem, győzelemmel és jó játékkal jövünk ki a mérkőzésből, így a Lengyelország elleni, nehezebb feladatnak ígérkező találkozót vasárnap már erről az alapról kezdhetnénk el.

Ahogy hallom és hozzánk is eljutnak a visszajelzések, szinte mindenki az utolsó összecsapásról, a szlovének elleni mérkőzésről beszél, amely valószínűleg a feljutásról dönt. Azt kérdezik, hogy ott mi lesz, sikerül-e nyernünk a házigazdákkal szemben, meglesz-e a feljutás? Én nem szaladnék ennyire előre, hiszen el kell jutunk odáig, hogy mindez életszerű kérdésként fogalmazódjon meg. Teszem azt, nekünk és a szlovéneknek is hoznunk kell addig a mérkőzéseinket, hogy kvázi döntőt vívhassunk a feljutásért. Én sokkal inkább szeretek lépésről-lépésre haladni. Legyünk túl mindenekelőtt a dél-koreaiakon, a folytatásról majd utána érdemes beszélni. De akkor is legfeljebb a másnapi, lengyelek elleni találkozóra koncentrálok.

A ljubljanai tornán arra készülünk, hogy – mint az A-csoportból kiesők – mindenki ellenünk akarja megmutatni magát, a legjobb formáját. Leginkább a mi skalpunkra fognak vadászni. Tudom, hiszen ezzel mi is így voltunk a divíziós vébéken – a riválisok miért lennének mások?

Izgalmas hét vár ránk. Elsőként a sikeres bemutatkozásban bízom, hogy aztán ebből lesz-e több is, tudunk-e ismét nagy örömet szerezni magunknak és minden elismerést megérdemlő szurkolóinknak, az majd elválik.

A divízió I-es világbajnokságról további információk itt találhatóak.

Győzelmekkel köszönnék el

2010. ápr. 10. 3:07 - írta kovacscsabablog

A bajnoki siker után néhány napos pihenőt kaptunk csupán a feltöltődésre, amelyet mindannyian máshogy használtunk fel. Volt, amelyikünk elutazott, én azonban inkább otthon maradtam. Sok egyéb teendőm akadt és családdal is szerettem volna minél több időt eltölteni, mielőtt ismét elszólít a kötelesség. Igazán ránk fért egy kis pihenő, hiszen fizikailag sokat kivett belőlünk a szezon és a válogatott miatt még sokat leszünk távol ebben a pár hétben. Azt azért hozzátenném, a pihenést sem szabad úgy elképzelni esetünkben, hogy akkor feltettük a lábunkat és napokra  vízszintbe helyeztük magunkat. Bizony, nálunk még a szabadság sem múlhat el a napi kis testmozgás nélkül, így a pihenésünk igazán aktív volt.

A válogatottban a felkészülést Székesfehérváron kezdtük el, ahol három napon keresztül pokolian kemény munkát vezényelt Ted Sator. Napi három komoly kondiedzéssel terheltek minket, ami után kimondottan jólesett a kétnapos szünet húsvétkor.

A folytatásra már Káposztásmegyeren került sor, ahol ismét három napig, már egy megfogyatkozott kerettel készülhettünk. Továbbra is a mennyiségi munkán volt a hangsúly – én szerdán speciel a nyolcvanperces edzés után még egy órát kint maradtam a kapusokkal. Ezt a mezőnyjátékosok felváltva tették, szerdán éppen rajtam volt a sor, a többiek addig a konditeremben „vezettek le”. Majd lazításképpen szépen visszafutottunk a hotelig…

Ismét a Ramada lát minket vendégül, és tényleg fantasztikus kiszolgálásban részesülünk. Remek hely, bár a fárasztó napi tréning után kevésbé  tudjuk élvezni a szolgáltatásokat. Napközben a két edzés között szusszanunk egyet, este meg alig várjuk, hogy ágyba kerüljünk. Az időnkbe beleférne, hogy szórakozzunk is egy kicsit az élményfürdőben, ha már ilyen közel van hozzánk, ám az energiánkba már kevésbé. Szerda este azért lenéztünk páran a medencetérbe, de tényleg csak egy kis időt töltöttünk el ott.

Bízom benne, hogy a felkészülésen elvégzett sok fizikai munka után tudunk majd regenerálódni a hétvégi Pannon-kupára, és gördülékeny lesz a csapatjáték, nem pedig görcsös a fásultság miatt. Szeretnénk játékba lendülni, és jó lenne sikerélményt szerezni, nem beszélve arról, hogy jó meccsekkel, győzelmekkel köszönnénk el a magyar szurkolóktól, mielőtt elutazunk Ljubljanába a vb-re.

Azon a napon akartunk nyerni!

2010. márc. 26. 14:58 - írta kovacscsabablog

Sikerült megvalósítanunk, amit elképzeltünk a döntő előtt: négy meccset nyerve megszereztük, egyben megvédtük bajnoki címünket. A klubszezon zárásaként erre a négy találkozóra szeretnék most visszapillantani.

Az első mérkőzésen Dunaújvárosban 7–0-ra nyertünk, amelyen ugyan kiütközött a két csapat közötti különbség, ám valahol mégsem tekinthető reális eredménynek, hiszen ellenfelünk előző nap még elődöntőt játszott, három nap alatt a harmadik kemény mérkőzésén lépett jégre. Meglátszott rajtuk a fáradtság, nem volt szerencsés a menetrend. Ez utóbb világosan látszott, hiszen annál csak szorosabb meccseket játszottunk.

A második találkozón Székesfehérváron léptünk jégre, s hazai pályán álmos kezdés után a második harmadban azzal nyertük meg az összecsapást, hogy hibázásra kényszeríttettük ellenfelünket, és a helyzeteket jó százalékkal használtuk ki. Úgy érzem, egy percig sem forgott veszélyben a győzelmünk.

Miként a harmadik összecsapáson sem, amely érdekesen alakult, tizenhárom gól született. Játékunkba még az is belefért, hogy védekezésünk olykor figyelmetlen volt, mert elöl ismét eredményesek tudtunk lenni. A DAB-on éreztem, hogy meccsről meccsre javul, mi viszont nem lehettünk teljesen elégedettek magunkkal. Ennek ellenére izgulnivalónk akkor sem akadt, nem volt különösebb gond.

A negyedik mérkőzésre nagyon készültünk, hiszen Székesfehérváron már a bajnoki aranyérmet is megszerezhettük. A találkozónak különös felvezetést adott Ocskay Gabi halálának évfordulója, az arra való emlékezés. Csicsó tiszteletére ezen a szomorú emlékekkel teli napon mindenképpen be akartuk vasalni az aranyéremről döntő negyedik győzelmet. Csapattársunk elvesztése egy év távlatából azonban még mindig zavart okozott néhány játékosunkban, akik mintha máshol jártak volna. Tudtuk, hogy hazai közönség előtt ekkora tétnél, pont egy ilyen napon mi vár ránk, de valahogy nem tudtuk teljesen jól kezelni a helyzetet. Nem játszottunk jól.

Hozzá kell tennem, az utolsó szalmaszálba kapaszkodni szándékozó DAB messze a legjobbját nyújtotta, a döntő négy meccse közül csak ez az egy volt izgalmait tekintve méltó egy bajnoki finálésorozathoz. A hatvanadik percben ellenfelünk talált góllal egyenlített, majd szétlövésekkel dőlt el a találkozó, ami jó zárása volt egy hosszú klubszezonnak.

Nagy öröm, hogy megszakítás nélkül nyolcadszor lettünk bajnokok. Ez megmutatja, hogy klubunk milyen mennyiségű és minőségű munkát tett le az asztalra ezekben az években. Stabil szurkolótábort tudhatunk magunk mögött, amelyre ugyancsak büszkék lehetünk, még a döntőre is újabb meglepetéssel készültek, amiért ezúton is külön köszönet jár nekik.

A magyar bajnoki döntővel a klubszezon számunkra lezárult, azt hiszem, szinte teljes mértékkel elégedettek lehetünk. Talán egyedül az EBEL-negyeddöntő kapcsán maradhatott bennünk egy kis hiányérzet, abból valóban többet ki lehetett volna hozni. A jövőben arra kell koncentrálunk, hogy a következő szezonban még előrébb tudjunk lépni arról a szintről, amelyen most vagyunk.

Néhány napos pihenő vár ránk, persze az edzéseket, a mozgást senki sem hanyagolhatja el teljesen. Április elsején pedig a válogatottban megkezdjük a felkészülést a világbajnokságra, de az már egy másik történet.

A fináléban több kell

2010. márc. 17. 21:02 - írta kovacscsabablog

Bejutottunk a bajnoki fináléba, a Ferencváros elleni elődöntőben három találkozó is elég volt a sikerünkhöz. A sorozattal kapcsolatban felemás érzéseim vannak, a tanulság pedig az, hogy a döntőben még ennél is nagyobb ellenállásra kell számítanunk.

Az elődöntő első találkozóját idegenben játszottuk le, ám nem ez volt az elsődleges oka annak, hogy nem úgy működött a gépezetünk, ahogyan azt szerettük volna és szurkolóink elvárták, hanem sokkal inkább az, hogy a héten nagyon kemény fizikai alapozáson vettünk részt. Ennek utóhatása bizony a lábunkban volt, viszonylag lomhán mozogtunk. A mérkőzést annak ellenére különösebb idegeskedés nélkül sikerült behúznunk, hogy nem voltunk frissek. Játékban viszont igencsak adósok maradtunk, és a három kapott gól is sok volt. A Ferencvárost ellenben minden elismerés megilletet, őszinte tiszteletem ezért a fradistáknak. Sportszerűen, nagy motivációval jöttek ki a mérkőzésre, amely balhémentesen zajlott le.

A 6–3-as első találkozót követően Székesfehérváron, hazai közönségünk előtt nagyon akartuk bizonyítani, hogy annál azért jóval több van bennünk. A háromgólos sikerrel nem voltunk megelégedve, meg akartuk mutatni, mennyit fejlődtünk az eltelt időszakban, a két együttes között a valóságban nagyobb a különbség. Ezen a mérkőzésen a szurkolóink szerezték a legnagyobb meglepetést, hiszen egy ilyen sima győzelemnek ígérkező találkozóra is vagy 2500-an voltak kíváncsiak. Az összecsapás első percétől kezdve nagy nyomást gyakoroltunk a Ferencvárosra, amelyet nem is tudtak kibírni.

A harmadik mérkőzés megint más forgatókönyv szerint alakult, kezdve azzal, hogy három sorral játszottunk, miután juniorjaink korosztályuk döntőjében voltak érdekeltek. Azt meg is nyerték a Stars ellen, és ezért külön gratuláció jár nekik. Visszatérve a saját találkozónkra, bizony döcögősre sikeredett az eleje, hátrányba is kerültünk. Nem találtuk meg a ritmust, és bár a biztos győzelmünket ezúttal sem fenyegette veszély, a mutatott játékkal nem lehettünk elégedettek. Az ellenféltől név szerint is ki kell emelnem a ferencvárosiak válogatott kapusát, Budai Krisztiánt, aki igazi sportemberi nagyságáról tett tanúbizonyságot azzal, hogy tizenhét kapott gól után a harmadik találkozón is minden zokszó nélkül beállt a kapuba, és védéseivel a mezőny legjobbjának bizonyult.

A másik elődöntő izgalmasan alakul, jó az iram, és a színvonalra sem lehet panasz. Ez egyben figyelmeztető jel számunkra, a fináléban tőlünk is több kell, mint az elődöntőben, hiszen még nehezebb ellenfél vár ránk. A Dab elsősorban fizikailag jó és meggyőző, a Starsnak pedig rutinos játékosai összeszokottságában van az ereje.

Fradira és világbajnokságra alapozva

2010. márc. 8. 12:55 - írta kovacscsabablog

A szezonra letudtuk az EBEL-ben való szereplésünket, most szokatlan módon másfél hétig meccsek nélkül telnek a napok, mielőtt bekapcsolódnánk a magyar bajnoki küzdelmekbe, illetve megkezdenénk a felkészülést a válogatottal az áprilisi világbajnokságra.

Mindenek előtt néhány gondolat erejéig visszatérnék az EBEL-negyeddöntőnkre, amely ugye a csapat első rájátszásbeli szereplése volt, és amelyre a gerinc, velem együtt, már három éve olyan nagyon várt. Ellenfelünk, a Vienna nem tűnt legyőzhetetlen csapatnak. Sőt, kifejezetten örültünk, hogy távolságban hozzánk közel eső ellenfelet kaptunk. Azzal persze tisztában voltunk, rutinos NHL-s játékosok alkotják a rivális keretét, első két soruk pedig kifejezetten erős. Arról nem is beszélve, volt verekedős meccsünk velük, úgyhogy a parázs hangulat eleve adott volt. Mi abban bíztunk, hogy nekünk négy jó sorunk van, így egy sorozatban, ahol kétnaponta kell pályára lépni és jöhetnek a túlórák, a fizikumnak is döntő szerepe lesz, lehet. Ezt pedig négy sorral könnyebben veszi egy csapat, mint kettővel.

Az első, bécsi mérkőzésen a papírforma ellenére meg tudtuk lepni őket. Első ausztriai győzelmünket arattuk a szezonban, a legjobbkor kezdtük el. Nem becsültek le miket az osztrákok, legalábbis nem éreztem rajtuk, de nyilván másra számítottak. Idegesen játszottak, kapkodtak, és hiába kaptak a bíróktól nagyon erős hazai pályát, meglepetésre nálunk volt az előny az első mérkőzés után.

A második összecsapáson, Székesfehérváron nagy csatában kikaptunk, de csak a hosszabbításban adtuk meg magunkat egy olyan mérkőzésen, amelyen ugyanúgy szintén bármi megtörténhetett volna, mint az első találkozón. Akkor nekünk, ezúttal nekik jött össze a győztes gól. Mint egy vérbeli play off-találkozón.

A harmadik meccs sajnos nagyon egyszerűen alakult, ott egy törést éreztem a csapatunkban a két nappal korábban elvesztett hazai összecsapás miatt. Az valahogy bennünk maradt, nem tudtunk rajta túllépni. Hozzátartozik azonban, hogy a Vienna sokkal jobban dolgozott emberelőnyben, mint addig, és így könnyebben érvényesítette a papírformát.

A negyedik mérkőzésen, a Székesfehérváron elszenvedett vereség igazán fájó volt. Azt bánom a leginkább a rájátszásban, hogy a két hazai meccsünket elveszítettük, pedig kitartó és lelkes szurkolóink igazán megérdemeltek volna legalább egy sikert. Elöl-hátul, az emberelőnyös és az emberhátrányos szituációkban ellenfelünk fölénk nőtt, de nekünk ezzel az egész alapszakasz során gondjaink adódtak. Itt aztán ki is jöttek.

Az ötödik, záró mérkőzésre Bécsbe úgy utaztuk el: életben maraduk vagy kiesünk. Az utolsó sanszunk volt. Bizonyítani akartunk magunknak, szurkolóinknak, több van bennünk, mint amire a két sima vereségből következtetni lehet. Rendkívül izgalmasan alakult a mérkőzés, bárki nyerhetett volna, de leginkább mi, sajnos a hajrában a bécsiek egyenlítettek, majd a túlórában egy fórt kihasználva nyertek is.

Most volt pár nap pihenőnk, a keddi utolsó EBEL-meccsünk után vasárnap edzettünk először. Már ránk fért egy kis lazítás, sűrű volt a program. Azért a lazítást kéretik nem szó szerint érteni, én speciel éppen házépítés közepén járok, úgyhogy sok mindent kellett intéznem. Mert a hoki az első, a többi csak utána jön.

Az elmúlt napok során volt lehetőség, hogy gondolatban átértékeljük a mögöttünk hagyott időszakot, és ráhangolódjunk a még ránk váró feladatokra. Most jön egy kis alapozó időszak, amely már a bajnoki döntőre, de még inkább a világbajnokságra adhat alapot. Fizikálisan biztosan kemény napoknak nézünk elébe. A bajnoki elődöntőben a Ferencvárossal játszunk, majd utána jöhet a döntő. Biztosíthatok mindenkit, nemhogy a döntőben, de már az elődöntőben sem becsüljük le az ellenfelünket, maximális koncentráltsággal és erőbedobással lépünk a jégre. Azért sem vehetjük félvállról ellenfeleinket, mert hiszem, ellenünk mindenki meg akarja mutatni magát, de nagyon, ez lehet nekik a szezon csúcspontja, így a legjobbjukat nyújtják majd.

Mi, a Volán magyar játékosai napi szinten vagyunk képben az OB I-ben, korábban a Mol-ligában történtekről, hiszen volt klubtársaink, válogatottban számításba vett barátaink játszanak a különböző csapatokban. Az eredményeken túl tőlük is kaptunk információkat, most majd ellenfélként is megmérkőzhetünk velük. Állítom, talán minden fehérvári társam nevében is: találunk magunknak kihívást ezekben a párharcokban.

Fizikai terhelés után élesítés

2010. febr. 16. 10:42 - írta kovacscsabablog

Közeledik az EBEL-rájátszás. Még nem tudjuk, melyik csapat lesz az ellenfelünk, ám a ránk váró feladatra már így is nagyon készülünk. Az elmúlt napokban, kihasználva a bajnoki szünetet, az edzőnk megemelte egy kicsit a fizikai terhelést, de már fokozatosan veszünk vissza belőle és inkább élesítünk.

Néhány tiszteletkört azért megfutnék a legutóbbi mérkőzéseinkkel kapcsolatban. A Jesenicét hazai pályán fogadtuk és hoztuk ellenük a kötelező győzelmet. Jól kezdtünk, biztosan vezettünk, aztán viszont kicsit elkényelmesedtünk és feljöttek ránk a szlovének – erre még jobban kell figyelnünk. A meccs azonban nem emiatt maradhat emlékezetes, hanem Nagy Gergő bunyója miatt, ami számomra egy kicsit érthetetlen módon mintha túl lett volna lihegve. Egy ilyen verekedés benne van a sportágunkban, nem egyedi eset. Szerencsére Gergő nem sérült meg, a játékunkat pedig nem törte meg a dolog. A találkozót közvetítő Léderer Ákos munkáját nem tisztem megítélni, de azért sajnáljuk mindannyian, hogy három hónapos eltiltást kapott, mert lelkes kommentárjait még a mérkőzések után is élvezettel néztük-hallgattuk. Találkoztam vele a történtek után, kérdeztem, hogy tudunk-e valamiben a segítségére lenni, de azt mondta, nem hiszi, hogy bármit is tehetnénk az ügyében.

Utána Bécsben volt jelenésünk, ahol sajnos „lehokiztak” minket a pályáról. A találkozó hajrája kapusunk megtámadása miatt parázsra sikerült, többen is leálltak verekedni. Ezt én részben már annak tudom be, hogy jön a playoff, ilyenkor pedig mindenki szereti mutogatni az erejét, hogy ő aztán senkitől sem fél, féljenek tőle mások.

Az eddigi utolsó EBEL-meccsünkön egy kissé megfiatalított Salzburgot fogadtunk és győztünk le jó játékkal. Amit már nem először követünk el, az itt is megtörtént: biztos vezetés után hagytuk feljönni az ellenfelet. Kicsit visszavettünk, és hiába hiányzott néhány kulcsember a túloldalról, azért még így is elég jók voltak ahhoz, hogy feljöjjenek ránk.

Az időrend miatt a végére hagytam a válogatottat, pedig talán ezzel kellett volna kezdenem. Bár jó néhány fehérvári klubtársamhoz hasonlóan a vilniusi tornára eleve nem utaztam volna, mégis sajnáltam, hogy a fiatalok nem edződhetnek egy nemzetközi tornán. De legalább alternatív villámmegoldásokkal vigasztalódtunk. Szerdán volt egy közös válogatott edzés, amelyen mi is részt vettünk. Jó volt látni néhány régi játszótársat, akivel ritkán volt alkalmunk összefutni az elmúlt hónapok során. És jó volt látni a sok fiatalt is a keretben. Jó hangulatú lett az edzés, örülök, hogy másnap a román válogatott legyőzése semmilyen gondot nem jelentett a csapatnak.

A pénteki meccsnek az volt a pikantériája, hogy nekünk, fehérvári játékosoknak a magyar válogatott ellen kellett jégre lépnünk és minél több gólt lőnünk. Furcsa volt a szituáció, kicsit zavart is, de mivel láttam, hogy ez nemcsak engem érintett meg, hanem a csapattársaimat, sőt az ellenfelet is, akkor már éreztem: még sincs itt olyan nagy baj. Szerintem a pénteki találkozó mindkét együttes felkészülését jól szolgálta – hasznosnak ítélhetem a rájátszásra készülő Volán, illetve a válogatott keretbe pályázó, a szezon során a Mol Ligában és az ob I-ben pályára lépő fiatalok szempontjából egyaránt.

Két meccsünk maradt hátra az alapszakaszból, aztán jöhet a rájátszás. Már nagyon várjuk, és tudom, a szurkolóink is. Bízom benne, nem okozunk majd csalódást, és bárhogyan alakuljanak a dolgaink, emelt fővel jöhetünk le a jégről. Tapsot szeretnénk kiérdemelni elismerésként, akkor olyan nagy baj nem történt. De ahogyan arra korábban már céloztam: senki se higgye, hogy megelégszünk ezzel a negyeddöntővel – ki akarjuk hozni a playoffból, ami benne van. Aztán majd meglátjuk, mi volt benne valójában…

Megvan a rájátszás, de nem dőlünk hátra

2010. febr. 2. 15:04 - írta kovacscsabablog

Az elmúlt időszak legfelejthetetlenebb pillanata az volt, hogy bebiztosítottuk a helyünket a rájátszásban. A csapatból azok a játékosok, akik az EBEL fehérvári kezdetétől csatasorban állnak, köztük én is, két sikertelen év után örömmel nyugtáztuk, hogy harmadikra csak összejött. Nagy ünneplést azonban nem csaptunk, nem is csaphattunk. Egyrészt még tart a szezon, például két napra rá újabb találkozó várt ránk, másrészt nagyon bízunk abban, hogy nem a negyeddöntő lesz a végállomás.

Úgy gondolunk rá, hogy megtettünk felfelé egy újabb fokot a lépcsőn, ám ez még nem a csúcs. Nem dőlünk hátra, nem állunk meg, megyünk tovább, de ezen az úton még több munkára van szükség. Elsősorban idegenben kell megtanulnunk eredményesebbnek lenni. Muszáj lesz, mert a pályaelőny az alapszakasz 1–4. helyén végző együtteseknek jár. Valahogy vendégségben nem megy úgy a csapatunknak, mint hazai pályán, ezért keményen kell edzenünk továbbra is, tanulni a saját hibáinkból.

A playoffig hátralévő mérkőzéseknek ez is a feladata, tétje lesz: felkészülni a ránk váró feladatra, a negyeddöntős ellenfelünkre, s különösen az idegenbeli meccseinkre. Mondjuk nincs már sok hátra az alapszakaszból, de jó lesz ezt is szem előtt tartanunk. Természetesen nem figyelmen kívül hagyva csodálatos szurkolóinkat, hiszen őket továbbra is ki kell szolgálnunk győzelmekkel, gólokkal, alázatos játékunkkal.

Röviden az elmúlt időszak találkozóiról. A graziaktól hazai pályán kaptunk ki 3–2-re; róluk mindenekelőtt az jut eszembe, hogy a liga legjobban védekező csapatát alkotják. A legkevesebb gólt kapták eddig, ezért is lehetnek listavezetők. Sanszosan az egyik lehetséges rájátszásbeli riválisunk a Graz lehet. Az egygólos vereség kapcsán annyi maradt meg bennem, hogy azért tudunk mi annál jobban is játszani, főként hazai pályán.

Utána Villachban veszítettünk 6–2-re, s ez megint csak egy roppant gyengén sikerült idegenbeli mérkőzésünk volt, amelyre aligha lehetünk büszkék. Ismét sok gólt kaptunk, ami védőmunkánk hatékonyságának a kritikája – leginkább ebben kellene előrébb lépnünk.

A Ljubljana elleni győzelemnek már a rájátszásbeli helyünk bebiztosítása volt a tétje, de ettől nem stresszelt egyikünk sem. Nagyon készültünk a találkozóra, maximálisan koncentráltunk, semmi könnyelműség nem fért bele, és sikerült is nyernünk. Persze az 5–3-as győzelmünket nem kell túlértékelni: ez a mostani ljubljanai együttes nem képvisel olyan nagy játékerőt, mint a korábbiak, önmagukhoz képest jelentősen meggyengültek. A playoffban ennél jóval nehezebb feladat és ellenfél vár majd ránk.

Vasárnap Linzben szenvedtünk 4–0-s vereséget. Ennek kapcsán szóról szóra ugyanazt tudom elmondani, mint a villachi összecsapásról. Nehéz ezt szavakkal sokáig ragozni; az eredmény önmagáért beszél, az minősít mindent. Fejlődünk kell tovább, nincs mese.

Stabilizálni kell a formánkat!

2010. jan. 20. 13:14 - írta kovacscsabablog

Igen gyorsan peregtek az események a legutóbbi jelentkezésem óta eltelt két hétben. Értek minket kellemetlen meglepetések, értünk el biztató eredményeket. Játékunk az eredményességünkhöz hasonlóan hullámzó volt. Úgy érzem, gödörben vagyunkkissé, és vagy még mélyebbre kerülünk, vagy sikerül feljebb kapaszkodnunk. Tanulsággal szolgáltak a mögöttünk hagyott mérkőzések, amelyekre most röviden visszapillantok.

Ljubljanában anyagi gondok vannak, többen eligazoltak, ezért lett volna fontos idegenben legyőzni az Olimpiját, de végül egygólos, 3–2-es vereséget szenvedtünk. Nagyon szomorúak voltunk, úgy készültünk, hogy miénk lesz a két pont.

A Villach ellen hazai pályán kellett volna javítanunk, kilábalnunk a gödörből, de nem sikerült, pedig a lehetőség adva volt. Vezettünk 2–0-ra, végül ismét 3–2-re maradtunk alul, ami őszintén bevallva, az eredmény alakulását ismerve, elfogadhatatlan eredmény. Az első harmadban egyértelműen jobbak voltunk, irányítottunk, kétgólos előnyt szereztünk, de mintha ettől meg is nyugodtunk volna. Magunkra húztuk az ellenfelet, ez megbosszulta magát.

A bravúr hazai pályán a Vienna ellen nagy nehezen sikerült, bár piszok keményen megdolgoztunk érte, és a végén majdnem ez is odalett. Jól mentünk, vezettünk 5–2-re, de a harmadik harmad második felében eladott korongokkal, kiállításokkal megteremtettük az esélyt a vendégeknek, akik éltek is vele, bravúrral egyenlítettek. A hosszabbításban aztán Ladányi Balázs bombája döntött. Elégedettek mégsem lehettünk. A két pontot megszereztük, de egyet adtunk a bécsieknek, akik ugyan nem közvetlen riválisaink, de ha már a playoffra tekintek, az ilyen „három gól előnyös” meccseket simán kell behúznunk. Tanulnunk kell ezekből a hibákból, ha még előrébb akarunk lépni. Márpedig akarunk, ez nem lehet vita tárgya.

A Jesenice elleni idegenbeli meccsre szintén nagyon készültünk, a Ljubljanához hasonlóan náluk is gondok vannak. Az efféle összecsapásokra könnyen rásütjük, hogy kötelező a győzelem. Viszont a sok probléma mellett reálisan nézve nekik is sokkal inkább ellenünk lehet keresnivalójuk otthon, mint az osztrákok klubok ellen. De nem hagytunk esélyt a szlovénoknak, az egész meccsen jól védekeztünk és eredményesen támadtunk. Végre ismét nyertünk idegenben, amire emberemlékezet óta nem voltunk képesek.

A mérkőzés után szokatlan módon nem utaztuk haza, hanem Bledben aludtunk. Így nem kellett a következő mérkőzés helyszínére, Klagenfurtba oda-vissza utaznunk, hanem készülni és pihenni tudtunk. Ezért is volt különösen fájó, hogy nagyon sima vereséget szenvedtünk. Nem tudtunk élni azzal a lehetőséggel, amit a klubvezetőség megteremtett nekünk, ezt sajnáltuk leginkább. A mérkőzésről csak annyit, a pontokra ellenfelünknek is nagy szüksége volt, mi pedig rengeteg kiállítással segítettük őket győzelemhez. Teszem hozzá, sajnos. Nincs mese, stabilizálni kell a formánkat, nem lehetnek ilyen szélsőséges eredményeink, hogy egyszer hatot ütünk, két napra rá meg ugyanannyit kapunk. A továbblépéshez pedig egyértelműen arra van szükségünk, hogy idegenbeli játékunk feljavuljon.

Azért jó, hogy a mostani beszámolóm végére egy győzelem maradt. A Zagreb ellen azért volt fontos a siker, mert legutóbb megelőzött minket a tabellán, most azonban visszakerültünk elé. Masszív csapatot tudunk megverni, amely győzött már Fehérváron is. Megint összeálltunk elöl és hátul, ennek aztán nem is maradt el az eredménye.

A Linz ellen bizony jól jött a szurkolás

2010. jan. 5. 10:49 - írta kovacscsabablog Ahogy szoktak, edzésekkel és mérkőzésekkel teltek az ünnepek ezúttal is. Élsportolóként, profi jégkorongozóként azonban tudomásul kell vennünk, nincs leeresztés, nincs megállás, a családtagokkal, barátokkal pedig jóval kevesebb időt tölthetünk együtt ilyenkor, mint az átlagemberek. Legyen akár Karácsony, akár szilveszter. Az eltelt évek során ehhez már volt időnk hozzászokni, nem hiszem, hogy valamelyikünknek is különösebb problémát jelentene. Most annyival azért szerencsésebben jött ki a sorsolás, mint egy évvel korábban, hogy legalább december 25-én otthon tudtunk lenni. Előző évben akkor pont úton voltunk… Másnap, 26-án már edzésünk volt, csakúgy, mint az ünnepek közötti napokon, 27-én pedig Zágrábban, míg 29-én Grazban volt jelenésünk.

Január elsején is bajnokin kellett pályára lépnünk, méghozzá újra hazai közönség előtt. Nem először nyűgözött le bennünket szurkolóink szeretete, akik az év első napján is ott szorítottak nekünk. Sokszor elgondolkodtam már azon, milyen szerencsések vagyunk, hiszen kevés magyar csapat, legyen szó akármilyen sportágról, büszkélkedhet ilyen kitartó és lelkes táborral, mint amilyen a fehérvári. Talán néhány focicsapatot lehetne bevenni a sorba, és persze a veszprémi kéziseket. De a mi közönségünk is abszolút versenyképes velük, gyakorlatilag mindig telt ház előtt játszunk, arról nem is beszélve, milyen hangulatot tudnak varázsolni. Ennek tudom be, hogy itthon jóval eredményesebbek tudunk lenni, mint idegenben, ők tényleg szinte plusz játékosként vannak ott velünk a jégen.

Bizony, a Linz ellen is jól jött a drukkolás, hiszen 0-2-ről kellett felállnunk, egy kiváló gárdával szemben. A közönségünk kétgólos hátrányban is nyomta a csapatot, ilyenkor egyszerűen nem adhatja fel egyetlen játékos sem. Ilyen közönséget bizony nem lehet becsapni, őket ki kell szolgálni. Ha vezetünk két góllal, akkor sem állhatunk le, újabb gólokért kell hajtanunk, bár ennek megvan a maga veszélye, hogy elviszi a lendület a csapatot, a védekezésre kevesebb figyelem marad. Volt erre is példa.

Amikor meg vesztésre állsz, mint a Linz ellen, menni, ütközni, lőni, akarni kell, és az meghozza az eredményt. Ha mégsem, akkor is emelt fővel hagyhatod el a pályát, mert annál nincs fontosabb, hogy ne okozz csalódást a szurkolóknak. Bízzanak benne és benned: legközelebb majd sikerül javítani. Szerencsére, az év első mérkőzésen nem kellett a következő találkozóra várni, hiszen Palkovics Krisztián két góljával sikerült kiegyenlítenünk, a szétlövésben pedig mi voltunk a jobbak. Jól kezdődött az esztendő, soha rosszabbat…

Vasárnap már Salzburgban volt jelenésünk, ahol hagyományosan nem sok babér terem nekünk. Ezúttal sem volt másként, bár a dolgok kicsit máshogy alakultak, mint szoktak. Na nem az indulásban volt változás, ugyanúgy reggel hét-fél nyolc körül startoltunk Székesfehérvárról, mint máskor. Ilyenkor délelőtt már nem lehet edzést tartani, ráadásul szinte egész nap a buszban ülünk. Most viszont időben odaértünk Salzburgba. Tudtunk egyet sétálni, át tudtuk mozgatni magunkat. Jó meccset játszottunk az osztrákokkal, és hiába kaptunk ki hárommal, állítom, mezőnyben nemhogy kiegyenlített volt a játék, hanem mi domináltunk. Több akciót vezettünk, így több lehetőségünk, kapura lövésünk is volt, a salzburgiak azzal nyertek, hogy jobban játszottak emberelőnyben, a kapu előtt pedig határozottabbak bizonyultak nálunk. Sok okunk azonban nem volt az elkeseredésre: a legjobb salzburgi mérkőzésünket játszottuk.