A Linz ellen bizony jól jött a szurkolás

2010. jan. 5. 10:49 - írta kovacscsabablog Ahogy szoktak, edzésekkel és mérkőzésekkel teltek az ünnepek ezúttal is. Élsportolóként, profi jégkorongozóként azonban tudomásul kell vennünk, nincs leeresztés, nincs megállás, a családtagokkal, barátokkal pedig jóval kevesebb időt tölthetünk együtt ilyenkor, mint az átlagemberek. Legyen akár Karácsony, akár szilveszter. Az eltelt évek során ehhez már volt időnk hozzászokni, nem hiszem, hogy valamelyikünknek is különösebb problémát jelentene. Most annyival azért szerencsésebben jött ki a sorsolás, mint egy évvel korábban, hogy legalább december 25-én otthon tudtunk lenni. Előző évben akkor pont úton voltunk… Másnap, 26-án már edzésünk volt, csakúgy, mint az ünnepek közötti napokon, 27-én pedig Zágrábban, míg 29-én Grazban volt jelenésünk.

Január elsején is bajnokin kellett pályára lépnünk, méghozzá újra hazai közönség előtt. Nem először nyűgözött le bennünket szurkolóink szeretete, akik az év első napján is ott szorítottak nekünk. Sokszor elgondolkodtam már azon, milyen szerencsések vagyunk, hiszen kevés magyar csapat, legyen szó akármilyen sportágról, büszkélkedhet ilyen kitartó és lelkes táborral, mint amilyen a fehérvári. Talán néhány focicsapatot lehetne bevenni a sorba, és persze a veszprémi kéziseket. De a mi közönségünk is abszolút versenyképes velük, gyakorlatilag mindig telt ház előtt játszunk, arról nem is beszélve, milyen hangulatot tudnak varázsolni. Ennek tudom be, hogy itthon jóval eredményesebbek tudunk lenni, mint idegenben, ők tényleg szinte plusz játékosként vannak ott velünk a jégen.

Bizony, a Linz ellen is jól jött a drukkolás, hiszen 0-2-ről kellett felállnunk, egy kiváló gárdával szemben. A közönségünk kétgólos hátrányban is nyomta a csapatot, ilyenkor egyszerűen nem adhatja fel egyetlen játékos sem. Ilyen közönséget bizony nem lehet becsapni, őket ki kell szolgálni. Ha vezetünk két góllal, akkor sem állhatunk le, újabb gólokért kell hajtanunk, bár ennek megvan a maga veszélye, hogy elviszi a lendület a csapatot, a védekezésre kevesebb figyelem marad. Volt erre is példa.

Amikor meg vesztésre állsz, mint a Linz ellen, menni, ütközni, lőni, akarni kell, és az meghozza az eredményt. Ha mégsem, akkor is emelt fővel hagyhatod el a pályát, mert annál nincs fontosabb, hogy ne okozz csalódást a szurkolóknak. Bízzanak benne és benned: legközelebb majd sikerül javítani. Szerencsére, az év első mérkőzésen nem kellett a következő találkozóra várni, hiszen Palkovics Krisztián két góljával sikerült kiegyenlítenünk, a szétlövésben pedig mi voltunk a jobbak. Jól kezdődött az esztendő, soha rosszabbat…

Vasárnap már Salzburgban volt jelenésünk, ahol hagyományosan nem sok babér terem nekünk. Ezúttal sem volt másként, bár a dolgok kicsit máshogy alakultak, mint szoktak. Na nem az indulásban volt változás, ugyanúgy reggel hét-fél nyolc körül startoltunk Székesfehérvárról, mint máskor. Ilyenkor délelőtt már nem lehet edzést tartani, ráadásul szinte egész nap a buszban ülünk. Most viszont időben odaértünk Salzburgba. Tudtunk egyet sétálni, át tudtuk mozgatni magunkat. Jó meccset játszottunk az osztrákokkal, és hiába kaptunk ki hárommal, állítom, mezőnyben nemhogy kiegyenlített volt a játék, hanem mi domináltunk. Több akciót vezettünk, így több lehetőségünk, kapura lövésünk is volt, a salzburgiak azzal nyertek, hogy jobban játszottak emberelőnyben, a kapu előtt pedig határozottabbak bizonyultak nálunk. Sok okunk azonban nem volt az elkeseredésre: a legjobb salzburgi mérkőzésünket játszottuk.

Címkék

Alba Volán , EBEL , Fehérvár , jégkorong , Linz , Salzburg
 
 
5 (3)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Eddig 6 komment érkezett ()

  • 1.  LI
    2010. 01. 05. 12:06

    Isten hozott! További sok sikert! BUÉK! Az ikrek pedig nagyra nőjenek!
    Több közhely nem jut eszembe...

  • 2.  dillencs
    2010. 01. 05. 19:36

    szép volt srácok!!!!Nem vagyok jégkorong fan de ha magyar válogatott vagy csapat meccsét adja a tv mindig ott ragadok és nagyon jól szórakozom és büszkeség tölt el,hogy az ilyen méltatlan körülmények ellenére ilyen színvonallal tudjátok hozni a meccseket!!!csak így tovább!!!

  • 3.  Blond70
    2010. 01. 05. 21:25

    Csabi minden elismerésem a Tied ill. a csapaté!!!
    Hétről - hétre bebizonyitjátok, hogy megfelelő támogatás nélkül is lehet komoly eredményeket felmutatni, kellő kitartással, alázattal!
    Remélhetőleg az illetékesek is észre veszik ezt és igéretek helyett most már végre megefelelő támogatásban is részesitik a magyar sportot, azon belül is a Jégkorongot, hogy legyen esélye egy ilyen kis országnak is mint amilyen Magyarorszg!!!

    Hajrá Volán!Hajrá Magyarok!

  • 4.  PappaBear
    2010. 01. 06. 18:33

    Blond70!

    Pont tavaly szavazott meg a parlament egyhangúlag közel 200 milliót a hoki-utánpótlásnak.
    Ilyen eddig még soha nem volt, a téli sportok kutyába vannak véve nálunk.
    És ez nem mostanában fog változni, mivel most is az olimpiai éremtábla első 10 helyének fontosságáról olvastam egyik fő prioritásként egy konzultáció kapcsán, és nagyon meglepődnék, ha a téli olimpiára értették volna.

    Fehérvárott szerencsére Csicsóék összekalapozzák a pénzt, de több magáncég, multi is felfedezhetné végre a bennük rejlő lehetőséget.
    És persze ez igaz a többi csapatra is, elvégre ez a XXI. század sportja, és abban már erősen benne járunk.

    További sikereket az egész csapatnak!

  • 5.  Roller
    2010. 01. 07. 12:50

    Remélem ennek lesz folytatása! Már vártam, hogy a csapatból mikor fog valaki ilyet indítani.

    Hajrá Süti! HAJRÁ VOLÁN!

  • 6.  tool
    2010. 01. 22. 4:41

    jo kezdet

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.


Bemutatkozás

Az Alba Volán és a magyar válogatott jégkorongozójának írásai.

Keresés

Utolsó kommentek

- Felfrissülés a nagy feladatok előtt, Ethemitiz: mit kerestem, koszonom »
- Felfrissülés a nagy feladatok előtt, gejzir: Szia! Hagy legyek őszinte: az utolsó 1-2 szezonban mintha megtorpantál,... »
- Ismét irány a válogatott, a_fater: Ma este hajrá Volán! A divízió 1-re meg megvan a... »
- Vártam, de lemaradtam a válogatottról, a_fater: Gratulálok a csapat Villach elleni győzelméhez! Csaba, kár hogy nem... »
- Vártam, de lemaradtam a válogatottról, a_fater: Vasárnap ott leszek a lelátón a Pasut elleni meccsen, remélem... »

Legtöbb komment

- A Linz ellen bizony jól jött a szurkolás (6)
- Győzelmekkel köszönnék el (6)
- Sajnáljuk, hogy nem ünnepelhettünk együtt (6)
- A skalpunkra fognak vadászni (5)
- Fradira és világbajnokságra alapozva (4)

Archívum

- Jelen
- 2011. március
- 2010. december
- 2010. november
- 2010. október
- 2010. szeptember
- 2010. április
- 2010. március
- 2010. február
- 2010. január
- Az összes »

Linkek

- Blogzóna
- Nemzeti Sport Blogzóna
- Nemzeti Sport Online
- Fanzone.hu
- Pixter

Egyéb




Budapesti Bulik a CityWeekendtől
City Weekend