Megvan a rájátszás, de nem dőlünk hátra

Az elmúlt időszak legfelejthetetlenebb pillanata az volt, hogy bebiztosítottuk a helyünket a rájátszásban. A csapatból azok a játékosok, akik az EBEL fehérvári kezdetétől csatasorban állnak, köztük én is, két sikertelen év után örömmel nyugtáztuk, hogy harmadikra csak összejött. Nagy ünneplést azonban nem csaptunk, nem is csaphattunk. Egyrészt még tart a szezon, például két napra rá újabb találkozó várt ránk, másrészt nagyon bízunk abban, hogy nem a negyeddöntő lesz a végállomás.

Úgy gondolunk rá, hogy megtettünk felfelé egy újabb fokot a lépcsőn, ám ez még nem a csúcs. Nem dőlünk hátra, nem állunk meg, megyünk tovább, de ezen az úton még több munkára van szükség. Elsősorban idegenben kell megtanulnunk eredményesebbnek lenni. Muszáj lesz, mert a pályaelőny az alapszakasz 1–4. helyén végző együtteseknek jár. Valahogy vendégségben nem megy úgy a csapatunknak, mint hazai pályán, ezért keményen kell edzenünk továbbra is, tanulni a saját hibáinkból.

A playoffig hátralévő mérkőzéseknek ez is a feladata, tétje lesz: felkészülni a ránk váró feladatra, a negyeddöntős ellenfelünkre, s különösen az idegenbeli meccseinkre. Mondjuk nincs már sok hátra az alapszakaszból, de jó lesz ezt is szem előtt tartanunk. Természetesen nem figyelmen kívül hagyva csodálatos szurkolóinkat, hiszen őket továbbra is ki kell szolgálnunk győzelmekkel, gólokkal, alázatos játékunkkal.

Röviden az elmúlt időszak találkozóiról. A graziaktól hazai pályán kaptunk ki 3–2-re; róluk mindenekelőtt az jut eszembe, hogy a liga legjobban védekező csapatát alkotják. A legkevesebb gólt kapták eddig, ezért is lehetnek listavezetők. Sanszosan az egyik lehetséges rájátszásbeli riválisunk a Graz lehet. Az egygólos vereség kapcsán annyi maradt meg bennem, hogy azért tudunk mi annál jobban is játszani, főként hazai pályán.

Utána Villachban veszítettünk 6–2-re, s ez megint csak egy roppant gyengén sikerült idegenbeli mérkőzésünk volt, amelyre aligha lehetünk büszkék. Ismét sok gólt kaptunk, ami védőmunkánk hatékonyságának a kritikája – leginkább ebben kellene előrébb lépnünk.

A Ljubljana elleni győzelemnek már a rájátszásbeli helyünk bebiztosítása volt a tétje, de ettől nem stresszelt egyikünk sem. Nagyon készültünk a találkozóra, maximálisan koncentráltunk, semmi könnyelműség nem fért bele, és sikerült is nyernünk. Persze az 5–3-as győzelmünket nem kell túlértékelni: ez a mostani ljubljanai együttes nem képvisel olyan nagy játékerőt, mint a korábbiak, önmagukhoz képest jelentősen meggyengültek. A playoffban ennél jóval nehezebb feladat és ellenfél vár majd ránk.

Vasárnap Linzben szenvedtünk 4–0-s vereséget. Ennek kapcsán szóról szóra ugyanazt tudom elmondani, mint a villachi összecsapásról. Nehéz ezt szavakkal sokáig ragozni; az eredmény önmagáért beszél, az minősít mindent. Fejlődünk kell tovább, nincs mese.