2010. április

Sajnáljuk, hogy nem ünnepelhettünk együtt

2010. ápr. 26. 11:00 - írta kovacscsabablog

Sajnos nem sikerült a feljutást kiharcolnunk: pénteken este elvesztettük a szlovénok elleni döntőnek bizonyuló mérkőzést. Három napot aludtam már a történtekre, ennyi talán kellett is, hogy higgadtan és pontosan tudjam értékelni a ljubljanai eredményünket.

A vb-re nagyon sokat készültünk, célunk természetesen az A-csoportba való visszajutás volt, de azért óvatosabban álltunk a kérdéshez, mint sokan a közelünkben, akik már a vb-rajt előtt az utolsó, szlovénok elleni csatát várták. Ellenben mi úgy voltunk vele, odáig el kell jutnunk.

A dél-koreaiak elleni vb-rajton kissé idegesen kezdtünk, érezhetően nagy volt a várakozás a csapattal szemben. De behúztuk a találkozót, megvolt a sikeres kezdés, jöhetett a folytatás.

A szlovénok mellett előzetesen a lengyelek és a britek is nehéz diónak ígérkeztek, hiszen előbbieket sohasem vertük meg tétmeccsen, utóbbiakat igen, de mindig megszenvedtünk ellenük. A lengyelek elleni 6–0 nem a két együttes közötti valós különbséget mutatta, bár jobbak voltunk, de nem ennyivel. Védők, csatárok kivétel nélkül jól védekeztünk, Hetényi Zoli pedig elkapta a fonalat. Ez a siker megnyugtatta a csapatot.

A horvátok ellen megmutatkozott a különbség, kötelező győzelem volt, de meg kell említsem, hogy hiába volt nálunk gyengébb az ellenfél, azért hatvan percet tulajdonképpen hiba nélkül játszottunk le, ami ugyancsak erőt adott.

A szlovén–brit mérkőzést tévén néztük meg. Azon is megállapíthattuk, hogy a britek ezúttal is erősek. Amit aztán a saját bőrünkön is tapasztalhattunk. Küzdelmes mérkőzés volt, amelyen kevés hibával játszottunk, helyzeteinket pedig jó százalékkal használtuk ki. Hetényi megint jól védett, így esélyeshez méltóan végül tényleg eljutottunk a szlovénok elleni döntő találkozóig, amit jól felkészülve, önbizalommal telve vártunk.

Azt viszont ne felejtsük el, a szlovénok még így is esélyesebbek voltak nálunk. Hazai pályán voltak, nem nagyon tudunk még nyerni ellenük, és a ki-ki meccsekben is nagyobb a tapasztalatuk. Nekünk, idősebbeknek ez volt a harmadik, feljutásról közvetlenül döntő ütközetünk, de sokaknak csupán az első. Még így is éreztem azonban az esélyt, hogy most elkaphatjuk őket.

Gyorsan be kellett azonban látunk, nem tudjuk érvényesíteni elképzeléseinket. Ideges mérkőzés volt az első másodperctől kezdve, a szlovénokon is éreztem a várakozások miatti feszültséget, a gyors gól viszont megnyugtatta őket. Azon még sikerült túltenni magunkat, egyenlítettünk. Küzdelmes volt a találkozó, de kis zavart éreztem a sorainkban, ami később megbosszulta magát. Visszagondolva, a második harmad kulcsfontosságúnak bizonyult.

Sok kiállítást kaptunk, amit nem varrnék egyértelműen a játékvezető nyakába – bár érezhetően túlságosan könnyen szórt ki minket, ellenfelünk megkapta a hazai pályát –, inkább azt mondanám, hogy megadtuk neki az esélyt arra, hogy leküldjön minket. Egy kicsivel nagyobb odafigyeléssel azonban nem kellett volna ennyi büntetésnek összejönnie. Emberhátrányban kevesebb játékos volt fent a jégen, a sérült Tokaji Viktor eleve hiányzott, Ennaffati Omart pedig tízperces fegyelmi miatt vesztettük el. A csapat rutinosabb emberei ekkor olyan terhelést kaptak, ami a harmadik harmadban ütött vissza.

A záró résznek egygólos hátránnyal vágtunk neki, 2–1-re vezettek a szlovénok, ami nem a világ vége, de fáradtan már nem volt erőnk megújulni. Még egy utolsó, nagy rohamra indulni. Ráadásul jött két hiba, amelyekből a házigazdák biztosították sikerüket.

Rendkívül csalódottak voltunk a találkozó után. Végig keményen dolgoztunk, a tornára úgy utaztunk ki, hogy meglesz, meglehet az eredménye. A torna tanulsága: van még mit tanulnunk, van hová fejlődnünk. Ehhez azonban idő kell. A szapporói csapat sem egyik pillanatról a másikra állt fel, hanem hosszú évek során csiszolódott össze. Azóta cserélődtek a játékosok, sok év, több ilyen torna kell, hogy megint sikerüljön a feljutás. De még ahhoz is, hogy egyáltalán megadjuk magunknak az esélyt erre. Egyrészt, hogy a torna előtt erről lehessen beszélni, ezt célként megfogalmazni, másrészt, hogy a vb sorozatmeccseit bírva el is jussunk odáig, hogy egy lépés válasszon el minket a feljutástól.

A végére hagytam, pedig illett volna ezzel kezdeni: szurkolóink megint kitettek magukért, csodálatosak, fantasztikusak voltak. Ők nemcsak A-csoportos szintet képviselnek, hanem a legjobbak közé tartoznak. Ha nem egyenesen a legjobbak! Nekik köszönhetően Ljubljanában egész végig hazai pályán érezhettük magunkat, még a szlovénok elleni döntőben is. Rengeteg szeretetet kaptunk tőlük, sajnáljuk, hogy nem ünnepelhettünk együtt. Bár végtelenül hálásak voltak a második helyért is, megtapsoltak minket.

Májusban pihenőnket töltjük, legfeljebb egyénileg tartjuk majd magunkat karban, aztán jönnek a tárgyalások a folytatásról, már akinek lejárt a szerződése – nekem is –, hogy június elején újra edzésre jelentkezzünk. Hosszú szezon van mögöttünk, nagyon jól jön majd az előttem álló egy hónapos feltöltődés. Próbálom a legtöbbet kihozni belőle, mert reményeim szerint a rám váró szezon is hasonlóan mozgalmasan alakul…


 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

A skalpunkra fognak vadászni

2010. ápr. 16. 11:47 - írta kovacscsabablog

Vége a felkészülésnek, letudtuk a két mérkőzésünket, megvan a végleges utazó keret – nincs más hátra, minthogy útnak induljunk: irány Ljubljana!

A múlt hét pénteki egynapos pihenőnket követően a hétvégi két felkészülési mérkőzésen azt kaptam magunktól és az ellenfeleinktől is, amit nagyjából vártam. Az osztrákok és a norvégok is kiváló játékerőt képviselnek, annak ellenére, hogy egyik csapat sem a legjobb keretével érkezett. Az osztrákoktól hiányoztak az EBEL-döntőben érintett linzi és salzburgi játékosok, a norvégoktól meg a fél csapat, amely ott lehetett a téli olimpián.

A két találkozóban az volt a közös, hogy inkább „munkás” meccsek voltak. Brusztoltunk rajtuk, a technikás részek ezúttal kevésbé működtek, nem igazán brillíroztunk. Különösen szombaton, mert a vasárnapi meccs azért már jobban sikerült. A kemény alapozás után azonban erre számítani lehetett. Erővel mindkét mérkőzést jól bírtuk, a védekezésünkkel sem volt különösebb gond, biztosan álltunk a lábunkon, támadásban viszont egyértelműen több kell, de maradt is bennünk tartalék. A célnak tökéletesen megfelelt a két felkészülési mérkőzés a Pannon Hoki Gálán, ahol jó volt magunk mellett tudni ismét szurkolóink biztatását. Remélem, Ljubljanában sem szenvedünk hiányt a szeretetükből…

És akkor el is érkeztünk a vébéhez. Pénteken reggel indulunk, szombaton már az első meccsünket játsszuk, Dél-Korea az ellenfelünk. Egy ilyen tornán az első mérkőzésen mindig nagyobb a feszültség, át kell esni a premieren. Hiába lesz többünknek már a sokadik premier… Remélem, győzelemmel és jó játékkal jövünk ki a mérkőzésből, így a Lengyelország elleni, nehezebb feladatnak ígérkező találkozót vasárnap már erről az alapról kezdhetnénk el.

Ahogy hallom és hozzánk is eljutnak a visszajelzések, szinte mindenki az utolsó összecsapásról, a szlovének elleni mérkőzésről beszél, amely valószínűleg a feljutásról dönt. Azt kérdezik, hogy ott mi lesz, sikerül-e nyernünk a házigazdákkal szemben, meglesz-e a feljutás? Én nem szaladnék ennyire előre, hiszen el kell jutunk odáig, hogy mindez életszerű kérdésként fogalmazódjon meg. Teszem azt, nekünk és a szlovéneknek is hoznunk kell addig a mérkőzéseinket, hogy kvázi döntőt vívhassunk a feljutásért. Én sokkal inkább szeretek lépésről-lépésre haladni. Legyünk túl mindenekelőtt a dél-koreaiakon, a folytatásról majd utána érdemes beszélni. De akkor is legfeljebb a másnapi, lengyelek elleni találkozóra koncentrálok.

A ljubljanai tornán arra készülünk, hogy – mint az A-csoportból kiesők – mindenki ellenünk akarja megmutatni magát, a legjobb formáját. Leginkább a mi skalpunkra fognak vadászni. Tudom, hiszen ezzel mi is így voltunk a divíziós vébéken – a riválisok miért lennének mások?

Izgalmas hét vár ránk. Elsőként a sikeres bemutatkozásban bízom, hogy aztán ebből lesz-e több is, tudunk-e ismét nagy örömet szerezni magunknak és minden elismerést megérdemlő szurkolóinknak, az majd elválik.

A divízió I-es világbajnokságról további információk itt találhatóak.


 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Győzelmekkel köszönnék el

2010. ápr. 10. 3:07 - írta kovacscsabablog

A bajnoki siker után néhány napos pihenőt kaptunk csupán a feltöltődésre, amelyet mindannyian máshogy használtunk fel. Volt, amelyikünk elutazott, én azonban inkább otthon maradtam. Sok egyéb teendőm akadt és családdal is szerettem volna minél több időt eltölteni, mielőtt ismét elszólít a kötelesség. Igazán ránk fért egy kis pihenő, hiszen fizikailag sokat kivett belőlünk a szezon és a válogatott miatt még sokat leszünk távol ebben a pár hétben. Azt azért hozzátenném, a pihenést sem szabad úgy elképzelni esetünkben, hogy akkor feltettük a lábunkat és napokra  vízszintbe helyeztük magunkat. Bizony, nálunk még a szabadság sem múlhat el a napi kis testmozgás nélkül, így a pihenésünk igazán aktív volt.

A válogatottban a felkészülést Székesfehérváron kezdtük el, ahol három napon keresztül pokolian kemény munkát vezényelt Ted Sator. Napi három komoly kondiedzéssel terheltek minket, ami után kimondottan jólesett a kétnapos szünet húsvétkor.

A folytatásra már Káposztásmegyeren került sor, ahol ismét három napig, már egy megfogyatkozott kerettel készülhettünk. Továbbra is a mennyiségi munkán volt a hangsúly – én szerdán speciel a nyolcvanperces edzés után még egy órát kint maradtam a kapusokkal. Ezt a mezőnyjátékosok felváltva tették, szerdán éppen rajtam volt a sor, a többiek addig a konditeremben „vezettek le”. Majd lazításképpen szépen visszafutottunk a hotelig…

Ismét a Ramada lát minket vendégül, és tényleg fantasztikus kiszolgálásban részesülünk. Remek hely, bár a fárasztó napi tréning után kevésbé  tudjuk élvezni a szolgáltatásokat. Napközben a két edzés között szusszanunk egyet, este meg alig várjuk, hogy ágyba kerüljünk. Az időnkbe beleférne, hogy szórakozzunk is egy kicsit az élményfürdőben, ha már ilyen közel van hozzánk, ám az energiánkba már kevésbé. Szerda este azért lenéztünk páran a medencetérbe, de tényleg csak egy kis időt töltöttünk el ott.

Bízom benne, hogy a felkészülésen elvégzett sok fizikai munka után tudunk majd regenerálódni a hétvégi Pannon-kupára, és gördülékeny lesz a csapatjáték, nem pedig görcsös a fásultság miatt. Szeretnénk játékba lendülni, és jó lenne sikerélményt szerezni, nem beszélve arról, hogy jó meccsekkel, győzelmekkel köszönnénk el a magyar szurkolóktól, mielőtt elutazunk Ljubljanába a vb-re.


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Bemutatkozás

Az Alba Volán és a magyar válogatott jégkorongozójának írásai.

Keresés

Utolsó kommentek

- Felfrissülés a nagy feladatok előtt, Ethemitiz: mit kerestem, koszonom »
- Felfrissülés a nagy feladatok előtt, gejzir: Szia! Hagy legyek őszinte: az utolsó 1-2 szezonban mintha megtorpantál,... »
- Ismét irány a válogatott, a_fater: Ma este hajrá Volán! A divízió 1-re meg megvan a... »
- Vártam, de lemaradtam a válogatottról, a_fater: Gratulálok a csapat Villach elleni győzelméhez! Csaba, kár hogy nem... »
- Vártam, de lemaradtam a válogatottról, a_fater: Vasárnap ott leszek a lelátón a Pasut elleni meccsen, remélem... »

Legtöbb komment

- A Linz ellen bizony jól jött a szurkolás (6)
- Győzelmekkel köszönnék el (6)
- Sajnáljuk, hogy nem ünnepelhettünk együtt (6)
- A skalpunkra fognak vadászni (5)
- Fradira és világbajnokságra alapozva (4)

Archívum

- Jelen
- 2011. március
- 2010. december
- 2010. november
- 2010. október
- 2010. szeptember
- 2010. április
- 2010. március
- 2010. február
- 2010. január
- Az összes »

Linkek

- Blogzóna
- Nemzeti Sport Blogzóna
- Nemzeti Sport Online
- Fanzone.hu
- Pixter

Egyéb




Budapesti Bulik a CityWeekendtől
City Weekend