Győzelmekkel köszönnék el

2010. ápr. 10. 3:07 - írta kovacscsabablog

A bajnoki siker után néhány napos pihenőt kaptunk csupán a feltöltődésre, amelyet mindannyian máshogy használtunk fel. Volt, amelyikünk elutazott, én azonban inkább otthon maradtam. Sok egyéb teendőm akadt és családdal is szerettem volna minél több időt eltölteni, mielőtt ismét elszólít a kötelesség. Igazán ránk fért egy kis pihenő, hiszen fizikailag sokat kivett belőlünk a szezon és a válogatott miatt még sokat leszünk távol ebben a pár hétben. Azt azért hozzátenném, a pihenést sem szabad úgy elképzelni esetünkben, hogy akkor feltettük a lábunkat és napokra  vízszintbe helyeztük magunkat. Bizony, nálunk még a szabadság sem múlhat el a napi kis testmozgás nélkül, így a pihenésünk igazán aktív volt.

A válogatottban a felkészülést Székesfehérváron kezdtük el, ahol három napon keresztül pokolian kemény munkát vezényelt Ted Sator. Napi három komoly kondiedzéssel terheltek minket, ami után kimondottan jólesett a kétnapos szünet húsvétkor.

A folytatásra már Káposztásmegyeren került sor, ahol ismét három napig, már egy megfogyatkozott kerettel készülhettünk. Továbbra is a mennyiségi munkán volt a hangsúly – én szerdán speciel a nyolcvanperces edzés után még egy órát kint maradtam a kapusokkal. Ezt a mezőnyjátékosok felváltva tették, szerdán éppen rajtam volt a sor, a többiek addig a konditeremben „vezettek le”. Majd lazításképpen szépen visszafutottunk a hotelig…

Ismét a Ramada lát minket vendégül, és tényleg fantasztikus kiszolgálásban részesülünk. Remek hely, bár a fárasztó napi tréning után kevésbé  tudjuk élvezni a szolgáltatásokat. Napközben a két edzés között szusszanunk egyet, este meg alig várjuk, hogy ágyba kerüljünk. Az időnkbe beleférne, hogy szórakozzunk is egy kicsit az élményfürdőben, ha már ilyen közel van hozzánk, ám az energiánkba már kevésbé. Szerda este azért lenéztünk páran a medencetérbe, de tényleg csak egy kis időt töltöttünk el ott.

Bízom benne, hogy a felkészülésen elvégzett sok fizikai munka után tudunk majd regenerálódni a hétvégi Pannon-kupára, és gördülékeny lesz a csapatjáték, nem pedig görcsös a fásultság miatt. Szeretnénk játékba lendülni, és jó lenne sikerélményt szerezni, nem beszélve arról, hogy jó meccsekkel, győzelmekkel köszönnénk el a magyar szurkolóktól, mielőtt elutazunk Ljubljanába a vb-re.

Címkék

Alba Volán , Ljubljana , magyar válogatott , Pannon Kupa , világbajnokság
 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Eddig 6 komment érkezett ()

  • 1.  lcs
    2010. 04. 10. 8:35

    hű de korán keltél...

  • 2.  Dagi
    2010. 04. 10. 10:47

    Nem kell elköszönni, ljubljanában is ott leszünk:), hajrá fiúk!

  • 3.  Dog
    2010. 04. 10. 10:49

    Hajrá skacok, csak lazán a Pannon kupán, kőkeményen Ljubljanában ! Feljutunk !!!

  • 4.  Biofegyver
    2010. 04. 11. 0:39

    Jó kis meccs volt az Osztrákok ellen. Kár, hogy nem sikerült legalább leixelni a végén. Sebaj srácok látszik a fejlődés és bizony 0-6 után ez nagy fejlődés. Persze ez nem a VB volt és nem valahol külföldön, de ettől még jó eredmény. A Norvégok ellen hiszem, hogy hasonló mentalítással nyerhetünk. Szlovéniában azért a Szlovénokat nem írnám le, de szerintem van esélyünk egy újabb feljutásra, de qrva nehéz lesz az tuti. Mindenesetre annyiból lesz rosszabb, hogy mivel most jöttünk vissza mindenki minket szeretne majd megverni....Nem lesz sétagalopp az tuti...

  • 5.  blamazs1
    2010. 04. 11. 14:33

    Jó lesz ez:)Nem betojni,űzni,hajszolni az ellenfelet!Tartsanak Ők Tőletek!Sok sikert!!!

  • 6.  Volános
    2010. 04. 16. 9:50

    A válogatott egyik legjobbja vagy,Csabi! Mindenki Palkót isteníti, pedig ő csak akkor jászik, ha van hozzá kedve(szerintem).. Te nem, egyenletesen jól játszottál az idényben.. és az egyik legjobb csatár vagy.. A VB-n remélem, sok gól fűződik majd a nevedhez! Sok sikert! :)
    HAJRÁ MAGYARORSZÁG!!!

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.


Bemutatkozás

Az Alba Volán és a magyar válogatott jégkorongozójának írásai.

Keresés

Utolsó kommentek

- Felfrissülés a nagy feladatok előtt, Ethemitiz: mit kerestem, koszonom »
- Felfrissülés a nagy feladatok előtt, gejzir: Szia! Hagy legyek őszinte: az utolsó 1-2 szezonban mintha megtorpantál,... »
- Ismét irány a válogatott, a_fater: Ma este hajrá Volán! A divízió 1-re meg megvan a... »
- Vártam, de lemaradtam a válogatottról, a_fater: Gratulálok a csapat Villach elleni győzelméhez! Csaba, kár hogy nem... »
- Vártam, de lemaradtam a válogatottról, a_fater: Vasárnap ott leszek a lelátón a Pasut elleni meccsen, remélem... »

Legtöbb komment

- A Linz ellen bizony jól jött a szurkolás (6)
- Győzelmekkel köszönnék el (6)
- Sajnáljuk, hogy nem ünnepelhettünk együtt (6)
- A skalpunkra fognak vadászni (5)
- Fradira és világbajnokságra alapozva (4)

Archívum

- Jelen
- 2011. március
- 2010. december
- 2010. november
- 2010. október
- 2010. szeptember
- 2010. április
- 2010. március
- 2010. február
- 2010. január
- Az összes »

Linkek

- Blogzóna
- Nemzeti Sport Blogzóna
- Nemzeti Sport Online
- Fanzone.hu
- Pixter

Egyéb




Budapesti Bulik a CityWeekendtől
City Weekend