A skalpunkra fognak vadászni

2010. ápr. 16. 11:47 - írta kovacscsabablog

Vége a felkészülésnek, letudtuk a két mérkőzésünket, megvan a végleges utazó keret – nincs más hátra, minthogy útnak induljunk: irány Ljubljana!

A múlt hét pénteki egynapos pihenőnket követően a hétvégi két felkészülési mérkőzésen azt kaptam magunktól és az ellenfeleinktől is, amit nagyjából vártam. Az osztrákok és a norvégok is kiváló játékerőt képviselnek, annak ellenére, hogy egyik csapat sem a legjobb keretével érkezett. Az osztrákoktól hiányoztak az EBEL-döntőben érintett linzi és salzburgi játékosok, a norvégoktól meg a fél csapat, amely ott lehetett a téli olimpián.

A két találkozóban az volt a közös, hogy inkább „munkás” meccsek voltak. Brusztoltunk rajtuk, a technikás részek ezúttal kevésbé működtek, nem igazán brillíroztunk. Különösen szombaton, mert a vasárnapi meccs azért már jobban sikerült. A kemény alapozás után azonban erre számítani lehetett. Erővel mindkét mérkőzést jól bírtuk, a védekezésünkkel sem volt különösebb gond, biztosan álltunk a lábunkon, támadásban viszont egyértelműen több kell, de maradt is bennünk tartalék. A célnak tökéletesen megfelelt a két felkészülési mérkőzés a Pannon Hoki Gálán, ahol jó volt magunk mellett tudni ismét szurkolóink biztatását. Remélem, Ljubljanában sem szenvedünk hiányt a szeretetükből…

És akkor el is érkeztünk a vébéhez. Pénteken reggel indulunk, szombaton már az első meccsünket játsszuk, Dél-Korea az ellenfelünk. Egy ilyen tornán az első mérkőzésen mindig nagyobb a feszültség, át kell esni a premieren. Hiába lesz többünknek már a sokadik premier… Remélem, győzelemmel és jó játékkal jövünk ki a mérkőzésből, így a Lengyelország elleni, nehezebb feladatnak ígérkező találkozót vasárnap már erről az alapról kezdhetnénk el.

Ahogy hallom és hozzánk is eljutnak a visszajelzések, szinte mindenki az utolsó összecsapásról, a szlovének elleni mérkőzésről beszél, amely valószínűleg a feljutásról dönt. Azt kérdezik, hogy ott mi lesz, sikerül-e nyernünk a házigazdákkal szemben, meglesz-e a feljutás? Én nem szaladnék ennyire előre, hiszen el kell jutunk odáig, hogy mindez életszerű kérdésként fogalmazódjon meg. Teszem azt, nekünk és a szlovéneknek is hoznunk kell addig a mérkőzéseinket, hogy kvázi döntőt vívhassunk a feljutásért. Én sokkal inkább szeretek lépésről-lépésre haladni. Legyünk túl mindenekelőtt a dél-koreaiakon, a folytatásról majd utána érdemes beszélni. De akkor is legfeljebb a másnapi, lengyelek elleni találkozóra koncentrálok.

A ljubljanai tornán arra készülünk, hogy – mint az A-csoportból kiesők – mindenki ellenünk akarja megmutatni magát, a legjobb formáját. Leginkább a mi skalpunkra fognak vadászni. Tudom, hiszen ezzel mi is így voltunk a divíziós vébéken – a riválisok miért lennének mások?

Izgalmas hét vár ránk. Elsőként a sikeres bemutatkozásban bízom, hogy aztán ebből lesz-e több is, tudunk-e ismét nagy örömet szerezni magunknak és minden elismerést megérdemlő szurkolóinknak, az majd elválik.

A divízió I-es világbajnokságról további információk itt találhatóak.

Címkék

Ljubljana , világbajnokság
 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Eddig 5 komment érkezett ()

  • 1.  beusss
    2010. 04. 16. 12:30

    hajrá Srácok! én itthonról nézem sajnos, az egyetemen most van a dolgozatírások ideje a vizsgaidőszak előtt. mint fehérváron is mindig, most is kiabálok majd csak ti nem halljátok. sok sikert Nektek. :) várunk Benneteket haza;)

  • 2.  Pupák30
    2010. 04. 16. 15:23

    hajrá! ez az egyetlen magyar sport ami érdekel, az egyetlen társaság amiben bízom. küzdjetek, hajtsatok ami a csövön kifér, az eredmény engem nem érdekel (de jönni fog az)

  • 3.  Biofegyver
    2010. 04. 17. 4:13

    Az egyik kedvenc játékosom vagy Csaba. A helyzet az jól látod ti mindenképpen célpontok lesztek mindenkinek.

    Hogy miért kedvellek? Az első igazán jól büntetőző csatár vagy a Volánban és imádod az éles helyzeteket és akkor akár Palkovics Krisztián valahogy élesebb vagy és nagyon veszélyes a kapura!!!! Remélem védhetetlen lövéseidből és technikás, kapusokat megszégyenítő góljaid a válogatottat is sokszor erősítik majd.

    Kórea ellen általában nyerünk, de ehhez nagy hajtásra lesz szükség!

    A Szombati meccset nagyon komolyan kell vennetek, hogy nyerjetek hiába szól minden mellettetek. Az ilyen "kötelezők" általában nagyon nehezek. Persze jó lenne, ha nem lenne igazam, de ez így van rendjén. Hokiban megesik 99 meccsen simán versz egy ellenfelet és van 1 meccs amikor semmi sem jön össze. Kívánom nektek az első többszöri megélését és az utobbi elkerülését.

  • 4.  petya
    2010. 04. 17. 11:12

    Hajrá fiuk!!veletek van az egész ország!!!nyugi jönni fog az eredmény csak nem szabad hogy a teher agyon nyomjon titeket!!nem kötelezö a feljutás de mindent tegyetek meg érte és akkor mi szurkolok már elégedettek leszünk!!!

  • 5.  PappaBear
    2010. 04. 17. 19:03

    Az első zsákban. Bravo!

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.


Bemutatkozás

Az Alba Volán és a magyar válogatott jégkorongozójának írásai.

Keresés

Utolsó kommentek

- Felfrissülés a nagy feladatok előtt, Ethemitiz: mit kerestem, koszonom »
- Felfrissülés a nagy feladatok előtt, gejzir: Szia! Hagy legyek őszinte: az utolsó 1-2 szezonban mintha megtorpantál,... »
- Ismét irány a válogatott, a_fater: Ma este hajrá Volán! A divízió 1-re meg megvan a... »
- Vártam, de lemaradtam a válogatottról, a_fater: Gratulálok a csapat Villach elleni győzelméhez! Csaba, kár hogy nem... »
- Vártam, de lemaradtam a válogatottról, a_fater: Vasárnap ott leszek a lelátón a Pasut elleni meccsen, remélem... »

Legtöbb komment

- A Linz ellen bizony jól jött a szurkolás (6)
- Győzelmekkel köszönnék el (6)
- Sajnáljuk, hogy nem ünnepelhettünk együtt (6)
- A skalpunkra fognak vadászni (5)
- Fradira és világbajnokságra alapozva (4)

Archívum

- Jelen
- 2011. március
- 2010. december
- 2010. november
- 2010. október
- 2010. szeptember
- 2010. április
- 2010. március
- 2010. február
- 2010. január
- Az összes »

Linkek

- Blogzóna
- Nemzeti Sport Blogzóna
- Nemzeti Sport Online
- Fanzone.hu
- Pixter

Egyéb




Budapesti Bulik a CityWeekendtől
City Weekend