Vártam, de lemaradtam a válogatottról

Nagyon vártam már a hétvégi válogatott tornát, éppen ezért fájlalom duplán, hogy sérülés miatt végül lemaradok róla. Egy sérülés persze soha nem jön jókor, és ennek a mondásnak most duplán igazat kell adjak.

Két és fél héttel ezelőtt az egyik EBEL-meccsen megütöttem a kezemet, és azóta csak fájdalomcsillapítókkal és injekciókkal tudtam játszani. Már annak is örülnöm kellett, ha kapura tudtam ütni. A pontosságról és az erőről most ne is tegyünk említést. A jobb kezemben kaptam egy gyulladást, pont ott, ahol a bot vége van, tehát állandó igénybevételnek és irritációnak van kitéve. Eddig bírta. A válogatottban már korong nélkül kezdtem el a munkát, majd szerdán este a válogatott és klubunk orvosa, Majzik doktor megvizsgált, aki azt mondta: tovább már nem tudjuk becsapni a szervezetemet, mert abból nagyobb baj is származhat. Így most a lelátóra kényszerülök, talán hétfőn már újra edzhetek és a következő EBEL-meccsen visszatérhetek.

Utólag könnyű okosnak lenni, talán ha a sérülés után kihagyok és nem erőltetem a dolgot, akkor csírájában elfojthattam volna az egészet. De nem volt idő, mód és lehetőség a kihagyásra. Nem ment a csapatnak és sajnos nekem sem a játék, nem akartam leállni. Tudomásul kell vennünk, hogy az élsport ezzel is jár, bármennyire is nehéz ezt lelkileg és olykor fizikailag is elviselnünk.

Legutóbbi jelentkezésem óta Fehérváron edzőváltás történt. Új az edzőnk, de nem hisszük és senki más se higgye, hogy most majd egyik napról a másikra minden megváltozik. Ehhez nagyon sokat kell dolgoznunk. Sok munka vár ránk, amíg visszanyerjünk a formánkat. Nagyon fontos győzelem volt a válogatott szünet előtti, jesenicei sikerünk, hiszen a rájátszásért folytatott kiélezett versenyfutásban az egyik úgymond közvetlen riválisunkat tudtuk legyőzni idegenben. Ez jó alap lehet a folytatásra. Új edzőnk sok dolgot korrigált már, de tudjuk, még sokat fog. Felhívta a figyelmet védekezésünk hatékonyságának fontosságára, hogy ellenfeleink túl sokat lőnek a kapunkra, és ez bizony nem jó. A védekező harmadban több munkát, összhangot, fegyelmet és figyelmet kért tőlünk. A másik dolog, amit azonnal kiszúrt, és rögtön elkezdtük gyakorolni, azaz emberelőnyös szituációk kihasználása volt.

A végén, de nem utolsó sorban jöjjön akkor a válogatott. Azért is sajnálom nagyon, hogy nem tudok játszani, mert amellett, hogy a nemzeti együttes dresszét mindig megtiszteltetés felhúzni, ebben a közösségben mindig jó a légkör. Élvezetes meccseket játszunk, hazai pályán ráadásul most biztos teltházas hangulat vár a csapatra. Teszem hozzá, újra és újra, amit nem győzünk elégszer megköszönni, mert ez a szeretet, biztatás nagyon sokat jelent mindannyiunk számára. Ráadásul a decemberi, jesenicei tornára a kapitány a fiatalokat szeretné elvinni – legalábbis így nyilatkozott –, amelyről én, mint rutinosnak mondható akár le is maradhatok. Bár erről még nem beszéltünk. De ha így történne, akkor lehet, hogy a vb-felkészülési időszakig már nem is játszhatok a válogatottban.

A mostani torna színvonalas eseménynek ígérkezik, elég megnézni ellenfeleink névsorát. Japán szerintem nem a végleges, vb-csapatával érkezik, de azért ízelítőt kapunk majd ellenük arról, mit várhatunk tőlük a budapesti vb-n. A francia csapat előkelőbb helyen áll a sportági rangsorban, mint mi, az osztrákokat meg ismerjük az EBEL-ből. Felkészülésünket és fejlődésünket jól szolgálják az ilyen nívós összecsapások. Meglátásom szerint azon a ponton már túljutottunk, hogy a kisebb csapatok meglepjenek bennünket, a kötelező, papírforma győzelmeket az utóbbi időben biztosan hoztuk. Nekünk most már egy ideje a ki-ki meccsekre és a velünk közel azonos szinten lévő riválisokra kell összpontosítanunk. És előre kell tekintenünk, például a franciákra és az olaszokra.