Vártam, de lemaradtam a válogatottról

2010. nov. 12. 9:41 - írta kovacscsabablog

Nagyon vártam már a hétvégi válogatott tornát, éppen ezért fájlalom duplán, hogy sérülés miatt végül lemaradok róla. Egy sérülés persze soha nem jön jókor, és ennek a mondásnak most duplán igazat kell adjak.

Két és fél héttel ezelőtt az egyik EBEL-meccsen megütöttem a kezemet, és azóta csak fájdalomcsillapítókkal és injekciókkal tudtam játszani. Már annak is örülnöm kellett, ha kapura tudtam ütni. A pontosságról és az erőről most ne is tegyünk említést. A jobb kezemben kaptam egy gyulladást, pont ott, ahol a bot vége van, tehát állandó igénybevételnek és irritációnak van kitéve. Eddig bírta. A válogatottban már korong nélkül kezdtem el a munkát, majd szerdán este a válogatott és klubunk orvosa, Majzik doktor megvizsgált, aki azt mondta: tovább már nem tudjuk becsapni a szervezetemet, mert abból nagyobb baj is származhat. Így most a lelátóra kényszerülök, talán hétfőn már újra edzhetek és a következő EBEL-meccsen visszatérhetek.

Utólag könnyű okosnak lenni, talán ha a sérülés után kihagyok és nem erőltetem a dolgot, akkor csírájában elfojthattam volna az egészet. De nem volt idő, mód és lehetőség a kihagyásra. Nem ment a csapatnak és sajnos nekem sem a játék, nem akartam leállni. Tudomásul kell vennünk, hogy az élsport ezzel is jár, bármennyire is nehéz ezt lelkileg és olykor fizikailag is elviselnünk.

Legutóbbi jelentkezésem óta Fehérváron edzőváltás történt. Új az edzőnk, de nem hisszük és senki más se higgye, hogy most majd egyik napról a másikra minden megváltozik. Ehhez nagyon sokat kell dolgoznunk. Sok munka vár ránk, amíg visszanyerjünk a formánkat. Nagyon fontos győzelem volt a válogatott szünet előtti, jesenicei sikerünk, hiszen a rájátszásért folytatott kiélezett versenyfutásban az egyik úgymond közvetlen riválisunkat tudtuk legyőzni idegenben. Ez jó alap lehet a folytatásra. Új edzőnk sok dolgot korrigált már, de tudjuk, még sokat fog. Felhívta a figyelmet védekezésünk hatékonyságának fontosságára, hogy ellenfeleink túl sokat lőnek a kapunkra, és ez bizony nem jó. A védekező harmadban több munkát, összhangot, fegyelmet és figyelmet kért tőlünk. A másik dolog, amit azonnal kiszúrt, és rögtön elkezdtük gyakorolni, azaz emberelőnyös szituációk kihasználása volt.

A végén, de nem utolsó sorban jöjjön akkor a válogatott. Azért is sajnálom nagyon, hogy nem tudok játszani, mert amellett, hogy a nemzeti együttes dresszét mindig megtiszteltetés felhúzni, ebben a közösségben mindig jó a légkör. Élvezetes meccseket játszunk, hazai pályán ráadásul most biztos teltházas hangulat vár a csapatra. Teszem hozzá, újra és újra, amit nem győzünk elégszer megköszönni, mert ez a szeretet, biztatás nagyon sokat jelent mindannyiunk számára. Ráadásul a decemberi, jesenicei tornára a kapitány a fiatalokat szeretné elvinni – legalábbis így nyilatkozott –, amelyről én, mint rutinosnak mondható akár le is maradhatok. Bár erről még nem beszéltünk. De ha így történne, akkor lehet, hogy a vb-felkészülési időszakig már nem is játszhatok a válogatottban.

A mostani torna színvonalas eseménynek ígérkezik, elég megnézni ellenfeleink névsorát. Japán szerintem nem a végleges, vb-csapatával érkezik, de azért ízelítőt kapunk majd ellenük arról, mit várhatunk tőlük a budapesti vb-n. A francia csapat előkelőbb helyen áll a sportági rangsorban, mint mi, az osztrákokat meg ismerjük az EBEL-ből. Felkészülésünket és fejlődésünket jól szolgálják az ilyen nívós összecsapások. Meglátásom szerint azon a ponton már túljutottunk, hogy a kisebb csapatok meglepjenek bennünket, a kötelező, papírforma győzelmeket az utóbbi időben biztosan hoztuk. Nekünk most már egy ideje a ki-ki meccsekre és a velünk közel azonos szinten lévő riválisokra kell összpontosítanunk. És előre kell tekintenünk, például a franciákra és az olaszokra.

Győzelmekkel köszönnék el

2010. ápr. 10. 3:07 - írta kovacscsabablog

A bajnoki siker után néhány napos pihenőt kaptunk csupán a feltöltődésre, amelyet mindannyian máshogy használtunk fel. Volt, amelyikünk elutazott, én azonban inkább otthon maradtam. Sok egyéb teendőm akadt és családdal is szerettem volna minél több időt eltölteni, mielőtt ismét elszólít a kötelesség. Igazán ránk fért egy kis pihenő, hiszen fizikailag sokat kivett belőlünk a szezon és a válogatott miatt még sokat leszünk távol ebben a pár hétben. Azt azért hozzátenném, a pihenést sem szabad úgy elképzelni esetünkben, hogy akkor feltettük a lábunkat és napokra  vízszintbe helyeztük magunkat. Bizony, nálunk még a szabadság sem múlhat el a napi kis testmozgás nélkül, így a pihenésünk igazán aktív volt.

A válogatottban a felkészülést Székesfehérváron kezdtük el, ahol három napon keresztül pokolian kemény munkát vezényelt Ted Sator. Napi három komoly kondiedzéssel terheltek minket, ami után kimondottan jólesett a kétnapos szünet húsvétkor.

A folytatásra már Káposztásmegyeren került sor, ahol ismét három napig, már egy megfogyatkozott kerettel készülhettünk. Továbbra is a mennyiségi munkán volt a hangsúly – én szerdán speciel a nyolcvanperces edzés után még egy órát kint maradtam a kapusokkal. Ezt a mezőnyjátékosok felváltva tették, szerdán éppen rajtam volt a sor, a többiek addig a konditeremben „vezettek le”. Majd lazításképpen szépen visszafutottunk a hotelig…

Ismét a Ramada lát minket vendégül, és tényleg fantasztikus kiszolgálásban részesülünk. Remek hely, bár a fárasztó napi tréning után kevésbé  tudjuk élvezni a szolgáltatásokat. Napközben a két edzés között szusszanunk egyet, este meg alig várjuk, hogy ágyba kerüljünk. Az időnkbe beleférne, hogy szórakozzunk is egy kicsit az élményfürdőben, ha már ilyen közel van hozzánk, ám az energiánkba már kevésbé. Szerda este azért lenéztünk páran a medencetérbe, de tényleg csak egy kis időt töltöttünk el ott.

Bízom benne, hogy a felkészülésen elvégzett sok fizikai munka után tudunk majd regenerálódni a hétvégi Pannon-kupára, és gördülékeny lesz a csapatjáték, nem pedig görcsös a fásultság miatt. Szeretnénk játékba lendülni, és jó lenne sikerélményt szerezni, nem beszélve arról, hogy jó meccsekkel, győzelmekkel köszönnénk el a magyar szurkolóktól, mielőtt elutazunk Ljubljanába a vb-re.

A fináléban több kell

2010. márc. 17. 21:02 - írta kovacscsabablog

Bejutottunk a bajnoki fináléba, a Ferencváros elleni elődöntőben három találkozó is elég volt a sikerünkhöz. A sorozattal kapcsolatban felemás érzéseim vannak, a tanulság pedig az, hogy a döntőben még ennél is nagyobb ellenállásra kell számítanunk.

Az elődöntő első találkozóját idegenben játszottuk le, ám nem ez volt az elsődleges oka annak, hogy nem úgy működött a gépezetünk, ahogyan azt szerettük volna és szurkolóink elvárták, hanem sokkal inkább az, hogy a héten nagyon kemény fizikai alapozáson vettünk részt. Ennek utóhatása bizony a lábunkban volt, viszonylag lomhán mozogtunk. A mérkőzést annak ellenére különösebb idegeskedés nélkül sikerült behúznunk, hogy nem voltunk frissek. Játékban viszont igencsak adósok maradtunk, és a három kapott gól is sok volt. A Ferencvárost ellenben minden elismerés megilletet, őszinte tiszteletem ezért a fradistáknak. Sportszerűen, nagy motivációval jöttek ki a mérkőzésre, amely balhémentesen zajlott le.

A 6–3-as első találkozót követően Székesfehérváron, hazai közönségünk előtt nagyon akartuk bizonyítani, hogy annál azért jóval több van bennünk. A háromgólos sikerrel nem voltunk megelégedve, meg akartuk mutatni, mennyit fejlődtünk az eltelt időszakban, a két együttes között a valóságban nagyobb a különbség. Ezen a mérkőzésen a szurkolóink szerezték a legnagyobb meglepetést, hiszen egy ilyen sima győzelemnek ígérkező találkozóra is vagy 2500-an voltak kíváncsiak. Az összecsapás első percétől kezdve nagy nyomást gyakoroltunk a Ferencvárosra, amelyet nem is tudtak kibírni.

A harmadik mérkőzés megint más forgatókönyv szerint alakult, kezdve azzal, hogy három sorral játszottunk, miután juniorjaink korosztályuk döntőjében voltak érdekeltek. Azt meg is nyerték a Stars ellen, és ezért külön gratuláció jár nekik. Visszatérve a saját találkozónkra, bizony döcögősre sikeredett az eleje, hátrányba is kerültünk. Nem találtuk meg a ritmust, és bár a biztos győzelmünket ezúttal sem fenyegette veszély, a mutatott játékkal nem lehettünk elégedettek. Az ellenféltől név szerint is ki kell emelnem a ferencvárosiak válogatott kapusát, Budai Krisztiánt, aki igazi sportemberi nagyságáról tett tanúbizonyságot azzal, hogy tizenhét kapott gól után a harmadik találkozón is minden zokszó nélkül beállt a kapuba, és védéseivel a mezőny legjobbjának bizonyult.

A másik elődöntő izgalmasan alakul, jó az iram, és a színvonalra sem lehet panasz. Ez egyben figyelmeztető jel számunkra, a fináléban tőlünk is több kell, mint az elődöntőben, hiszen még nehezebb ellenfél vár ránk. A Dab elsősorban fizikailag jó és meggyőző, a Starsnak pedig rutinos játékosai összeszokottságában van az ereje.

Fradira és világbajnokságra alapozva

2010. márc. 8. 12:55 - írta kovacscsabablog

A szezonra letudtuk az EBEL-ben való szereplésünket, most szokatlan módon másfél hétig meccsek nélkül telnek a napok, mielőtt bekapcsolódnánk a magyar bajnoki küzdelmekbe, illetve megkezdenénk a felkészülést a válogatottal az áprilisi világbajnokságra.

Mindenek előtt néhány gondolat erejéig visszatérnék az EBEL-negyeddöntőnkre, amely ugye a csapat első rájátszásbeli szereplése volt, és amelyre a gerinc, velem együtt, már három éve olyan nagyon várt. Ellenfelünk, a Vienna nem tűnt legyőzhetetlen csapatnak. Sőt, kifejezetten örültünk, hogy távolságban hozzánk közel eső ellenfelet kaptunk. Azzal persze tisztában voltunk, rutinos NHL-s játékosok alkotják a rivális keretét, első két soruk pedig kifejezetten erős. Arról nem is beszélve, volt verekedős meccsünk velük, úgyhogy a parázs hangulat eleve adott volt. Mi abban bíztunk, hogy nekünk négy jó sorunk van, így egy sorozatban, ahol kétnaponta kell pályára lépni és jöhetnek a túlórák, a fizikumnak is döntő szerepe lesz, lehet. Ezt pedig négy sorral könnyebben veszi egy csapat, mint kettővel.

Az első, bécsi mérkőzésen a papírforma ellenére meg tudtuk lepni őket. Első ausztriai győzelmünket arattuk a szezonban, a legjobbkor kezdtük el. Nem becsültek le miket az osztrákok, legalábbis nem éreztem rajtuk, de nyilván másra számítottak. Idegesen játszottak, kapkodtak, és hiába kaptak a bíróktól nagyon erős hazai pályát, meglepetésre nálunk volt az előny az első mérkőzés után.

A második összecsapáson, Székesfehérváron nagy csatában kikaptunk, de csak a hosszabbításban adtuk meg magunkat egy olyan mérkőzésen, amelyen ugyanúgy szintén bármi megtörténhetett volna, mint az első találkozón. Akkor nekünk, ezúttal nekik jött össze a győztes gól. Mint egy vérbeli play off-találkozón.

A harmadik meccs sajnos nagyon egyszerűen alakult, ott egy törést éreztem a csapatunkban a két nappal korábban elvesztett hazai összecsapás miatt. Az valahogy bennünk maradt, nem tudtunk rajta túllépni. Hozzátartozik azonban, hogy a Vienna sokkal jobban dolgozott emberelőnyben, mint addig, és így könnyebben érvényesítette a papírformát.

A negyedik mérkőzésen, a Székesfehérváron elszenvedett vereség igazán fájó volt. Azt bánom a leginkább a rájátszásban, hogy a két hazai meccsünket elveszítettük, pedig kitartó és lelkes szurkolóink igazán megérdemeltek volna legalább egy sikert. Elöl-hátul, az emberelőnyös és az emberhátrányos szituációkban ellenfelünk fölénk nőtt, de nekünk ezzel az egész alapszakasz során gondjaink adódtak. Itt aztán ki is jöttek.

Az ötödik, záró mérkőzésre Bécsbe úgy utaztuk el: életben maraduk vagy kiesünk. Az utolsó sanszunk volt. Bizonyítani akartunk magunknak, szurkolóinknak, több van bennünk, mint amire a két sima vereségből következtetni lehet. Rendkívül izgalmasan alakult a mérkőzés, bárki nyerhetett volna, de leginkább mi, sajnos a hajrában a bécsiek egyenlítettek, majd a túlórában egy fórt kihasználva nyertek is.

Most volt pár nap pihenőnk, a keddi utolsó EBEL-meccsünk után vasárnap edzettünk először. Már ránk fért egy kis lazítás, sűrű volt a program. Azért a lazítást kéretik nem szó szerint érteni, én speciel éppen házépítés közepén járok, úgyhogy sok mindent kellett intéznem. Mert a hoki az első, a többi csak utána jön.

Az elmúlt napok során volt lehetőség, hogy gondolatban átértékeljük a mögöttünk hagyott időszakot, és ráhangolódjunk a még ránk váró feladatokra. Most jön egy kis alapozó időszak, amely már a bajnoki döntőre, de még inkább a világbajnokságra adhat alapot. Fizikálisan biztosan kemény napoknak nézünk elébe. A bajnoki elődöntőben a Ferencvárossal játszunk, majd utána jöhet a döntő. Biztosíthatok mindenkit, nemhogy a döntőben, de már az elődöntőben sem becsüljük le az ellenfelünket, maximális koncentráltsággal és erőbedobással lépünk a jégre. Azért sem vehetjük félvállról ellenfeleinket, mert hiszem, ellenünk mindenki meg akarja mutatni magát, de nagyon, ez lehet nekik a szezon csúcspontja, így a legjobbjukat nyújtják majd.

Mi, a Volán magyar játékosai napi szinten vagyunk képben az OB I-ben, korábban a Mol-ligában történtekről, hiszen volt klubtársaink, válogatottban számításba vett barátaink játszanak a különböző csapatokban. Az eredményeken túl tőlük is kaptunk információkat, most majd ellenfélként is megmérkőzhetünk velük. Állítom, talán minden fehérvári társam nevében is: találunk magunknak kihívást ezekben a párharcokban.

Fizikai terhelés után élesítés

2010. febr. 16. 10:42 - írta kovacscsabablog

Közeledik az EBEL-rájátszás. Még nem tudjuk, melyik csapat lesz az ellenfelünk, ám a ránk váró feladatra már így is nagyon készülünk. Az elmúlt napokban, kihasználva a bajnoki szünetet, az edzőnk megemelte egy kicsit a fizikai terhelést, de már fokozatosan veszünk vissza belőle és inkább élesítünk.

Néhány tiszteletkört azért megfutnék a legutóbbi mérkőzéseinkkel kapcsolatban. A Jesenicét hazai pályán fogadtuk és hoztuk ellenük a kötelező győzelmet. Jól kezdtünk, biztosan vezettünk, aztán viszont kicsit elkényelmesedtünk és feljöttek ránk a szlovének – erre még jobban kell figyelnünk. A meccs azonban nem emiatt maradhat emlékezetes, hanem Nagy Gergő bunyója miatt, ami számomra egy kicsit érthetetlen módon mintha túl lett volna lihegve. Egy ilyen verekedés benne van a sportágunkban, nem egyedi eset. Szerencsére Gergő nem sérült meg, a játékunkat pedig nem törte meg a dolog. A találkozót közvetítő Léderer Ákos munkáját nem tisztem megítélni, de azért sajnáljuk mindannyian, hogy három hónapos eltiltást kapott, mert lelkes kommentárjait még a mérkőzések után is élvezettel néztük-hallgattuk. Találkoztam vele a történtek után, kérdeztem, hogy tudunk-e valamiben a segítségére lenni, de azt mondta, nem hiszi, hogy bármit is tehetnénk az ügyében.

Utána Bécsben volt jelenésünk, ahol sajnos „lehokiztak” minket a pályáról. A találkozó hajrája kapusunk megtámadása miatt parázsra sikerült, többen is leálltak verekedni. Ezt én részben már annak tudom be, hogy jön a playoff, ilyenkor pedig mindenki szereti mutogatni az erejét, hogy ő aztán senkitől sem fél, féljenek tőle mások.

Az eddigi utolsó EBEL-meccsünkön egy kissé megfiatalított Salzburgot fogadtunk és győztünk le jó játékkal. Amit már nem először követünk el, az itt is megtörtént: biztos vezetés után hagytuk feljönni az ellenfelet. Kicsit visszavettünk, és hiába hiányzott néhány kulcsember a túloldalról, azért még így is elég jók voltak ahhoz, hogy feljöjjenek ránk.

Az időrend miatt a végére hagytam a válogatottat, pedig talán ezzel kellett volna kezdenem. Bár jó néhány fehérvári klubtársamhoz hasonlóan a vilniusi tornára eleve nem utaztam volna, mégis sajnáltam, hogy a fiatalok nem edződhetnek egy nemzetközi tornán. De legalább alternatív villámmegoldásokkal vigasztalódtunk. Szerdán volt egy közös válogatott edzés, amelyen mi is részt vettünk. Jó volt látni néhány régi játszótársat, akivel ritkán volt alkalmunk összefutni az elmúlt hónapok során. És jó volt látni a sok fiatalt is a keretben. Jó hangulatú lett az edzés, örülök, hogy másnap a román válogatott legyőzése semmilyen gondot nem jelentett a csapatnak.

A pénteki meccsnek az volt a pikantériája, hogy nekünk, fehérvári játékosoknak a magyar válogatott ellen kellett jégre lépnünk és minél több gólt lőnünk. Furcsa volt a szituáció, kicsit zavart is, de mivel láttam, hogy ez nemcsak engem érintett meg, hanem a csapattársaimat, sőt az ellenfelet is, akkor már éreztem: még sincs itt olyan nagy baj. Szerintem a pénteki találkozó mindkét együttes felkészülését jól szolgálta – hasznosnak ítélhetem a rájátszásra készülő Volán, illetve a válogatott keretbe pályázó, a szezon során a Mol Ligában és az ob I-ben pályára lépő fiatalok szempontjából egyaránt.

Két meccsünk maradt hátra az alapszakaszból, aztán jöhet a rájátszás. Már nagyon várjuk, és tudom, a szurkolóink is. Bízom benne, nem okozunk majd csalódást, és bárhogyan alakuljanak a dolgaink, emelt fővel jöhetünk le a jégről. Tapsot szeretnénk kiérdemelni elismerésként, akkor olyan nagy baj nem történt. De ahogyan arra korábban már céloztam: senki se higgye, hogy megelégszünk ezzel a negyeddöntővel – ki akarjuk hozni a playoffból, ami benne van. Aztán majd meglátjuk, mi volt benne valójában…

Stabilizálni kell a formánkat!

2010. jan. 20. 13:14 - írta kovacscsabablog

Igen gyorsan peregtek az események a legutóbbi jelentkezésem óta eltelt két hétben. Értek minket kellemetlen meglepetések, értünk el biztató eredményeket. Játékunk az eredményességünkhöz hasonlóan hullámzó volt. Úgy érzem, gödörben vagyunkkissé, és vagy még mélyebbre kerülünk, vagy sikerül feljebb kapaszkodnunk. Tanulsággal szolgáltak a mögöttünk hagyott mérkőzések, amelyekre most röviden visszapillantok.

Ljubljanában anyagi gondok vannak, többen eligazoltak, ezért lett volna fontos idegenben legyőzni az Olimpiját, de végül egygólos, 3–2-es vereséget szenvedtünk. Nagyon szomorúak voltunk, úgy készültünk, hogy miénk lesz a két pont.

A Villach ellen hazai pályán kellett volna javítanunk, kilábalnunk a gödörből, de nem sikerült, pedig a lehetőség adva volt. Vezettünk 2–0-ra, végül ismét 3–2-re maradtunk alul, ami őszintén bevallva, az eredmény alakulását ismerve, elfogadhatatlan eredmény. Az első harmadban egyértelműen jobbak voltunk, irányítottunk, kétgólos előnyt szereztünk, de mintha ettől meg is nyugodtunk volna. Magunkra húztuk az ellenfelet, ez megbosszulta magát.

A bravúr hazai pályán a Vienna ellen nagy nehezen sikerült, bár piszok keményen megdolgoztunk érte, és a végén majdnem ez is odalett. Jól mentünk, vezettünk 5–2-re, de a harmadik harmad második felében eladott korongokkal, kiállításokkal megteremtettük az esélyt a vendégeknek, akik éltek is vele, bravúrral egyenlítettek. A hosszabbításban aztán Ladányi Balázs bombája döntött. Elégedettek mégsem lehettünk. A két pontot megszereztük, de egyet adtunk a bécsieknek, akik ugyan nem közvetlen riválisaink, de ha már a playoffra tekintek, az ilyen „három gól előnyös” meccseket simán kell behúznunk. Tanulnunk kell ezekből a hibákból, ha még előrébb akarunk lépni. Márpedig akarunk, ez nem lehet vita tárgya.

A Jesenice elleni idegenbeli meccsre szintén nagyon készültünk, a Ljubljanához hasonlóan náluk is gondok vannak. Az efféle összecsapásokra könnyen rásütjük, hogy kötelező a győzelem. Viszont a sok probléma mellett reálisan nézve nekik is sokkal inkább ellenünk lehet keresnivalójuk otthon, mint az osztrákok klubok ellen. De nem hagytunk esélyt a szlovénoknak, az egész meccsen jól védekeztünk és eredményesen támadtunk. Végre ismét nyertünk idegenben, amire emberemlékezet óta nem voltunk képesek.

A mérkőzés után szokatlan módon nem utaztuk haza, hanem Bledben aludtunk. Így nem kellett a következő mérkőzés helyszínére, Klagenfurtba oda-vissza utaznunk, hanem készülni és pihenni tudtunk. Ezért is volt különösen fájó, hogy nagyon sima vereséget szenvedtünk. Nem tudtunk élni azzal a lehetőséggel, amit a klubvezetőség megteremtett nekünk, ezt sajnáltuk leginkább. A mérkőzésről csak annyit, a pontokra ellenfelünknek is nagy szüksége volt, mi pedig rengeteg kiállítással segítettük őket győzelemhez. Teszem hozzá, sajnos. Nincs mese, stabilizálni kell a formánkat, nem lehetnek ilyen szélsőséges eredményeink, hogy egyszer hatot ütünk, két napra rá meg ugyanannyit kapunk. A továbblépéshez pedig egyértelműen arra van szükségünk, hogy idegenbeli játékunk feljavuljon.

Azért jó, hogy a mostani beszámolóm végére egy győzelem maradt. A Zagreb ellen azért volt fontos a siker, mert legutóbb megelőzött minket a tabellán, most azonban visszakerültünk elé. Masszív csapatot tudunk megverni, amely győzött már Fehérváron is. Megint összeálltunk elöl és hátul, ennek aztán nem is maradt el az eredménye.

A Linz ellen bizony jól jött a szurkolás

2010. jan. 5. 10:49 - írta kovacscsabablog Ahogy szoktak, edzésekkel és mérkőzésekkel teltek az ünnepek ezúttal is. Élsportolóként, profi jégkorongozóként azonban tudomásul kell vennünk, nincs leeresztés, nincs megállás, a családtagokkal, barátokkal pedig jóval kevesebb időt tölthetünk együtt ilyenkor, mint az átlagemberek. Legyen akár Karácsony, akár szilveszter. Az eltelt évek során ehhez már volt időnk hozzászokni, nem hiszem, hogy valamelyikünknek is különösebb problémát jelentene. Most annyival azért szerencsésebben jött ki a sorsolás, mint egy évvel korábban, hogy legalább december 25-én otthon tudtunk lenni. Előző évben akkor pont úton voltunk… Másnap, 26-án már edzésünk volt, csakúgy, mint az ünnepek közötti napokon, 27-én pedig Zágrábban, míg 29-én Grazban volt jelenésünk.

Január elsején is bajnokin kellett pályára lépnünk, méghozzá újra hazai közönség előtt. Nem először nyűgözött le bennünket szurkolóink szeretete, akik az év első napján is ott szorítottak nekünk. Sokszor elgondolkodtam már azon, milyen szerencsések vagyunk, hiszen kevés magyar csapat, legyen szó akármilyen sportágról, büszkélkedhet ilyen kitartó és lelkes táborral, mint amilyen a fehérvári. Talán néhány focicsapatot lehetne bevenni a sorba, és persze a veszprémi kéziseket. De a mi közönségünk is abszolút versenyképes velük, gyakorlatilag mindig telt ház előtt játszunk, arról nem is beszélve, milyen hangulatot tudnak varázsolni. Ennek tudom be, hogy itthon jóval eredményesebbek tudunk lenni, mint idegenben, ők tényleg szinte plusz játékosként vannak ott velünk a jégen.

Bizony, a Linz ellen is jól jött a drukkolás, hiszen 0-2-ről kellett felállnunk, egy kiváló gárdával szemben. A közönségünk kétgólos hátrányban is nyomta a csapatot, ilyenkor egyszerűen nem adhatja fel egyetlen játékos sem. Ilyen közönséget bizony nem lehet becsapni, őket ki kell szolgálni. Ha vezetünk két góllal, akkor sem állhatunk le, újabb gólokért kell hajtanunk, bár ennek megvan a maga veszélye, hogy elviszi a lendület a csapatot, a védekezésre kevesebb figyelem marad. Volt erre is példa.

Amikor meg vesztésre állsz, mint a Linz ellen, menni, ütközni, lőni, akarni kell, és az meghozza az eredményt. Ha mégsem, akkor is emelt fővel hagyhatod el a pályát, mert annál nincs fontosabb, hogy ne okozz csalódást a szurkolóknak. Bízzanak benne és benned: legközelebb majd sikerül javítani. Szerencsére, az év első mérkőzésen nem kellett a következő találkozóra várni, hiszen Palkovics Krisztián két góljával sikerült kiegyenlítenünk, a szétlövésben pedig mi voltunk a jobbak. Jól kezdődött az esztendő, soha rosszabbat…

Vasárnap már Salzburgban volt jelenésünk, ahol hagyományosan nem sok babér terem nekünk. Ezúttal sem volt másként, bár a dolgok kicsit máshogy alakultak, mint szoktak. Na nem az indulásban volt változás, ugyanúgy reggel hét-fél nyolc körül startoltunk Székesfehérvárról, mint máskor. Ilyenkor délelőtt már nem lehet edzést tartani, ráadásul szinte egész nap a buszban ülünk. Most viszont időben odaértünk Salzburgba. Tudtunk egyet sétálni, át tudtuk mozgatni magunkat. Jó meccset játszottunk az osztrákokkal, és hiába kaptunk ki hárommal, állítom, mezőnyben nemhogy kiegyenlített volt a játék, hanem mi domináltunk. Több akciót vezettünk, így több lehetőségünk, kapura lövésünk is volt, a salzburgiak azzal nyertek, hogy jobban játszottak emberelőnyben, a kapu előtt pedig határozottabbak bizonyultak nálunk. Sok okunk azonban nem volt az elkeseredésre: a legjobb salzburgi mérkőzésünket játszottuk.