Dunaújváros bejegyzései

Azon a napon akartunk nyerni!

2010. márc. 26. 14:58 - írta kovacscsabablog

Sikerült megvalósítanunk, amit elképzeltünk a döntő előtt: négy meccset nyerve megszereztük, egyben megvédtük bajnoki címünket. A klubszezon zárásaként erre a négy találkozóra szeretnék most visszapillantani.

Az első mérkőzésen Dunaújvárosban 7–0-ra nyertünk, amelyen ugyan kiütközött a két csapat közötti különbség, ám valahol mégsem tekinthető reális eredménynek, hiszen ellenfelünk előző nap még elődöntőt játszott, három nap alatt a harmadik kemény mérkőzésén lépett jégre. Meglátszott rajtuk a fáradtság, nem volt szerencsés a menetrend. Ez utóbb világosan látszott, hiszen annál csak szorosabb meccseket játszottunk.

A második találkozón Székesfehérváron léptünk jégre, s hazai pályán álmos kezdés után a második harmadban azzal nyertük meg az összecsapást, hogy hibázásra kényszeríttettük ellenfelünket, és a helyzeteket jó százalékkal használtuk ki. Úgy érzem, egy percig sem forgott veszélyben a győzelmünk.

Miként a harmadik összecsapáson sem, amely érdekesen alakult, tizenhárom gól született. Játékunkba még az is belefért, hogy védekezésünk olykor figyelmetlen volt, mert elöl ismét eredményesek tudtunk lenni. A DAB-on éreztem, hogy meccsről meccsre javul, mi viszont nem lehettünk teljesen elégedettek magunkkal. Ennek ellenére izgulnivalónk akkor sem akadt, nem volt különösebb gond.

A negyedik mérkőzésre nagyon készültünk, hiszen Székesfehérváron már a bajnoki aranyérmet is megszerezhettük. A találkozónak különös felvezetést adott Ocskay Gabi halálának évfordulója, az arra való emlékezés. Csicsó tiszteletére ezen a szomorú emlékekkel teli napon mindenképpen be akartuk vasalni az aranyéremről döntő negyedik győzelmet. Csapattársunk elvesztése egy év távlatából azonban még mindig zavart okozott néhány játékosunkban, akik mintha máshol jártak volna. Tudtuk, hogy hazai közönség előtt ekkora tétnél, pont egy ilyen napon mi vár ránk, de valahogy nem tudtuk teljesen jól kezelni a helyzetet. Nem játszottunk jól.

Hozzá kell tennem, az utolsó szalmaszálba kapaszkodni szándékozó DAB messze a legjobbját nyújtotta, a döntő négy meccse közül csak ez az egy volt izgalmait tekintve méltó egy bajnoki finálésorozathoz. A hatvanadik percben ellenfelünk talált góllal egyenlített, majd szétlövésekkel dőlt el a találkozó, ami jó zárása volt egy hosszú klubszezonnak.

Nagy öröm, hogy megszakítás nélkül nyolcadszor lettünk bajnokok. Ez megmutatja, hogy klubunk milyen mennyiségű és minőségű munkát tett le az asztalra ezekben az években. Stabil szurkolótábort tudhatunk magunk mögött, amelyre ugyancsak büszkék lehetünk, még a döntőre is újabb meglepetéssel készültek, amiért ezúton is külön köszönet jár nekik.

A magyar bajnoki döntővel a klubszezon számunkra lezárult, azt hiszem, szinte teljes mértékkel elégedettek lehetünk. Talán egyedül az EBEL-negyeddöntő kapcsán maradhatott bennünk egy kis hiányérzet, abból valóban többet ki lehetett volna hozni. A jövőben arra kell koncentrálunk, hogy a következő szezonban még előrébb tudjunk lépni arról a szintről, amelyen most vagyunk.

Néhány napos pihenő vár ránk, persze az edzéseket, a mozgást senki sem hanyagolhatja el teljesen. Április elsején pedig a válogatottban megkezdjük a felkészülést a világbajnokságra, de az már egy másik történet.


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

A fináléban több kell

2010. márc. 17. 21:02 - írta kovacscsabablog

Bejutottunk a bajnoki fináléba, a Ferencváros elleni elődöntőben három találkozó is elég volt a sikerünkhöz. A sorozattal kapcsolatban felemás érzéseim vannak, a tanulság pedig az, hogy a döntőben még ennél is nagyobb ellenállásra kell számítanunk.

Az elődöntő első találkozóját idegenben játszottuk le, ám nem ez volt az elsődleges oka annak, hogy nem úgy működött a gépezetünk, ahogyan azt szerettük volna és szurkolóink elvárták, hanem sokkal inkább az, hogy a héten nagyon kemény fizikai alapozáson vettünk részt. Ennek utóhatása bizony a lábunkban volt, viszonylag lomhán mozogtunk. A mérkőzést annak ellenére különösebb idegeskedés nélkül sikerült behúznunk, hogy nem voltunk frissek. Játékban viszont igencsak adósok maradtunk, és a három kapott gól is sok volt. A Ferencvárost ellenben minden elismerés megilletet, őszinte tiszteletem ezért a fradistáknak. Sportszerűen, nagy motivációval jöttek ki a mérkőzésre, amely balhémentesen zajlott le.

A 6–3-as első találkozót követően Székesfehérváron, hazai közönségünk előtt nagyon akartuk bizonyítani, hogy annál azért jóval több van bennünk. A háromgólos sikerrel nem voltunk megelégedve, meg akartuk mutatni, mennyit fejlődtünk az eltelt időszakban, a két együttes között a valóságban nagyobb a különbség. Ezen a mérkőzésen a szurkolóink szerezték a legnagyobb meglepetést, hiszen egy ilyen sima győzelemnek ígérkező találkozóra is vagy 2500-an voltak kíváncsiak. Az összecsapás első percétől kezdve nagy nyomást gyakoroltunk a Ferencvárosra, amelyet nem is tudtak kibírni.

A harmadik mérkőzés megint más forgatókönyv szerint alakult, kezdve azzal, hogy három sorral játszottunk, miután juniorjaink korosztályuk döntőjében voltak érdekeltek. Azt meg is nyerték a Stars ellen, és ezért külön gratuláció jár nekik. Visszatérve a saját találkozónkra, bizony döcögősre sikeredett az eleje, hátrányba is kerültünk. Nem találtuk meg a ritmust, és bár a biztos győzelmünket ezúttal sem fenyegette veszély, a mutatott játékkal nem lehettünk elégedettek. Az ellenféltől név szerint is ki kell emelnem a ferencvárosiak válogatott kapusát, Budai Krisztiánt, aki igazi sportemberi nagyságáról tett tanúbizonyságot azzal, hogy tizenhét kapott gól után a harmadik találkozón is minden zokszó nélkül beállt a kapuba, és védéseivel a mezőny legjobbjának bizonyult.

A másik elődöntő izgalmasan alakul, jó az iram, és a színvonalra sem lehet panasz. Ez egyben figyelmeztető jel számunkra, a fináléban tőlünk is több kell, mint az elődöntőben, hiszen még nehezebb ellenfél vár ránk. A Dab elsősorban fizikailag jó és meggyőző, a Starsnak pedig rutinos játékosai összeszokottságában van az ereje.


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Bemutatkozás

Az Alba Volán és a magyar válogatott jégkorongozójának írásai.

Keresés

Utolsó kommentek

- Felfrissülés a nagy feladatok előtt, Ethemitiz: mit kerestem, koszonom »
- Felfrissülés a nagy feladatok előtt, gejzir: Szia! Hagy legyek őszinte: az utolsó 1-2 szezonban mintha megtorpantál,... »
- Ismét irány a válogatott, a_fater: Ma este hajrá Volán! A divízió 1-re meg megvan a... »
- Vártam, de lemaradtam a válogatottról, a_fater: Gratulálok a csapat Villach elleni győzelméhez! Csaba, kár hogy nem... »
- Vártam, de lemaradtam a válogatottról, a_fater: Vasárnap ott leszek a lelátón a Pasut elleni meccsen, remélem... »

Legtöbb komment

- A Linz ellen bizony jól jött a szurkolás (6)
- Győzelmekkel köszönnék el (6)
- Sajnáljuk, hogy nem ünnepelhettünk együtt (6)
- A skalpunkra fognak vadászni (5)
- Fradira és világbajnokságra alapozva (4)

Archívum

- Jelen
- 2011. március
- 2010. december
- 2010. november
- 2010. október
- 2010. szeptember
- 2010. április
- 2010. március
- 2010. február
- 2010. január
- Az összes »

Linkek

- Blogzóna
- Nemzeti Sport Blogzóna
- Nemzeti Sport Online
- Fanzone.hu
- Pixter

Egyéb




Budapesti Bulik a CityWeekendtől
City Weekend