Felfrissülés a nagy feladatok előtt

2011. márc. 4. 17:07 - írta kovacscsabablog

 

Letudtunk a szezonra EBEL-kötelezettségeinket, azt hiszem, nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, mi magunk sem ilyen korai befejezésre készültünk. Így utólag elemezve a történéseket két olyan periódusunk volt, amelyben hiányoztak azok a pontok, amelyekkel bejuthattunk volna a rájátszásba: a bajnokság elején és december végén, január elején.

A szezon elejéről már többször tettem említést, az edzőváltás után viszont egy másik Volán játszott az EBEL-ben. Éppen ezért volt fájó és meglepő, hogy belefutottunk abba a peches, nyolcmeccses, pontnélküli sorozatba. Teszem hozzá, sérültjeink ellenére is közel álltunk a pontszerzésekhez, többnyire pici dolgokon múlt, egy-két hibán, hogy nem jöttek akkor a pontok.

Szerencsére azonban a csapat jól reagálta arra a nehéz időszakra, hiszen sikerült felállnunk a padlóról, és olyan szériát nyomtunk, amellyel ismét felcsillanhatott a rájátszás. Otthon, és a múltbeli eredményeinket nézve különösen fontos, idegenben is szorgalmasan gyűjtögettük a pontokat. Székesfehérváron pedig a végén szerepeltünk különösen jól.

Közben azért értek minket egyéb kellemetlen meglepetések, gondolok itt Hetényi Zoli kiesésére, hiszen az ő játéka nemcsak nálunk, hanem a válogatottban is meghatározó. Gyorsan hozzáteszem, Bálizs Bence nagyszerűen helyettesítette első számú kapusunkat.

Amikor egyre biztosabbá vált, hogy bármennyire is iparkodunk, a rájátszás csak nem akar összejönni – tudniillik alsóházi riválisaink is hozták a pontokat, sokszor ők is meglepetésre, erőn felül –, akkor igazából már csak egy cél vezérelt bennünket, hogy a hazai közönségünket a lehető legjobban kiszolgáljuk. Mert ugye mégiscsak értük, az ő szórakoztatásukra lenne ez az egész. Az a három-három és fél ezer ember ne csalódott érzésekkel zárja le az EBEL-szezont, legalább a végét fényesítsük ki.

Saját teljesítményemmel nem lehetek elégedett, sokszor görcsösen játszottam, sok helyzetet elpuskáztam. Most azért dolgozok, arra koncentrálok, hogy a magyar bajnokság rájátszásában és a válogatottban ez ne így legyen, megszépítsem a szezonomat, mert azért erre van még lehetőségem.

Az EBEL után kaptunk pár nap pihenőt, ami nagyon jól jött, hogy felfrissítsük a fejeket. Majd elkezdtünk egy kis alapozást, már a bajnoki rájátszásra és a válogatottra gondolva. De nem akarok elébe menni a ránk váró feladatoknak.

Illetve annyiban mégis, hogy klubedzőnkkel, Kevin Primeau-vel 2013-ig hosszabbítottak Székesfehérváron, ami egy jobb szerepülés alapját jelentheti. Az edző ismer már minket, így állíthatja össze a felkészülést, nem lesz neki ismeretlen a közeg, ahová érkezik. És nem mellékesen az ő irányításával járhatunk tovább azon az úton, amelyre ideérkezésével találtunk rá és eredményesnek bizonyult. A védekezéssel különösen sok gondunk volt a bajnokság elején, mindenek előtt ezen változtattunk, új szisztémában kezdtünk el gondolkodni, készülni és játszani. Én mérkőzésről mérkőzésre éreztem magunkon az előrelépést, hogy a munkának és a gyakorlásnak van értelme és látszata. Úgyhogy az irány jó, és azért ez sem utolsó.

 

Vártam, de lemaradtam a válogatottról

2010. nov. 12. 9:41 - írta kovacscsabablog

Nagyon vártam már a hétvégi válogatott tornát, éppen ezért fájlalom duplán, hogy sérülés miatt végül lemaradok róla. Egy sérülés persze soha nem jön jókor, és ennek a mondásnak most duplán igazat kell adjak.

Két és fél héttel ezelőtt az egyik EBEL-meccsen megütöttem a kezemet, és azóta csak fájdalomcsillapítókkal és injekciókkal tudtam játszani. Már annak is örülnöm kellett, ha kapura tudtam ütni. A pontosságról és az erőről most ne is tegyünk említést. A jobb kezemben kaptam egy gyulladást, pont ott, ahol a bot vége van, tehát állandó igénybevételnek és irritációnak van kitéve. Eddig bírta. A válogatottban már korong nélkül kezdtem el a munkát, majd szerdán este a válogatott és klubunk orvosa, Majzik doktor megvizsgált, aki azt mondta: tovább már nem tudjuk becsapni a szervezetemet, mert abból nagyobb baj is származhat. Így most a lelátóra kényszerülök, talán hétfőn már újra edzhetek és a következő EBEL-meccsen visszatérhetek.

Utólag könnyű okosnak lenni, talán ha a sérülés után kihagyok és nem erőltetem a dolgot, akkor csírájában elfojthattam volna az egészet. De nem volt idő, mód és lehetőség a kihagyásra. Nem ment a csapatnak és sajnos nekem sem a játék, nem akartam leállni. Tudomásul kell vennünk, hogy az élsport ezzel is jár, bármennyire is nehéz ezt lelkileg és olykor fizikailag is elviselnünk.

Legutóbbi jelentkezésem óta Fehérváron edzőváltás történt. Új az edzőnk, de nem hisszük és senki más se higgye, hogy most majd egyik napról a másikra minden megváltozik. Ehhez nagyon sokat kell dolgoznunk. Sok munka vár ránk, amíg visszanyerjünk a formánkat. Nagyon fontos győzelem volt a válogatott szünet előtti, jesenicei sikerünk, hiszen a rájátszásért folytatott kiélezett versenyfutásban az egyik úgymond közvetlen riválisunkat tudtuk legyőzni idegenben. Ez jó alap lehet a folytatásra. Új edzőnk sok dolgot korrigált már, de tudjuk, még sokat fog. Felhívta a figyelmet védekezésünk hatékonyságának fontosságára, hogy ellenfeleink túl sokat lőnek a kapunkra, és ez bizony nem jó. A védekező harmadban több munkát, összhangot, fegyelmet és figyelmet kért tőlünk. A másik dolog, amit azonnal kiszúrt, és rögtön elkezdtük gyakorolni, azaz emberelőnyös szituációk kihasználása volt.

A végén, de nem utolsó sorban jöjjön akkor a válogatott. Azért is sajnálom nagyon, hogy nem tudok játszani, mert amellett, hogy a nemzeti együttes dresszét mindig megtiszteltetés felhúzni, ebben a közösségben mindig jó a légkör. Élvezetes meccseket játszunk, hazai pályán ráadásul most biztos teltházas hangulat vár a csapatra. Teszem hozzá, újra és újra, amit nem győzünk elégszer megköszönni, mert ez a szeretet, biztatás nagyon sokat jelent mindannyiunk számára. Ráadásul a decemberi, jesenicei tornára a kapitány a fiatalokat szeretné elvinni – legalábbis így nyilatkozott –, amelyről én, mint rutinosnak mondható akár le is maradhatok. Bár erről még nem beszéltünk. De ha így történne, akkor lehet, hogy a vb-felkészülési időszakig már nem is játszhatok a válogatottban.

A mostani torna színvonalas eseménynek ígérkezik, elég megnézni ellenfeleink névsorát. Japán szerintem nem a végleges, vb-csapatával érkezik, de azért ízelítőt kapunk majd ellenük arról, mit várhatunk tőlük a budapesti vb-n. A francia csapat előkelőbb helyen áll a sportági rangsorban, mint mi, az osztrákokat meg ismerjük az EBEL-ből. Felkészülésünket és fejlődésünket jól szolgálják az ilyen nívós összecsapások. Meglátásom szerint azon a ponton már túljutottunk, hogy a kisebb csapatok meglepjenek bennünket, a kötelező, papírforma győzelmeket az utóbbi időben biztosan hoztuk. Nekünk most már egy ideje a ki-ki meccsekre és a velünk közel azonos szinten lévő riválisokra kell összpontosítanunk. És előre kell tekintenünk, például a franciákra és az olaszokra.

Fradira és világbajnokságra alapozva

2010. márc. 8. 12:55 - írta kovacscsabablog

A szezonra letudtuk az EBEL-ben való szereplésünket, most szokatlan módon másfél hétig meccsek nélkül telnek a napok, mielőtt bekapcsolódnánk a magyar bajnoki küzdelmekbe, illetve megkezdenénk a felkészülést a válogatottal az áprilisi világbajnokságra.

Mindenek előtt néhány gondolat erejéig visszatérnék az EBEL-negyeddöntőnkre, amely ugye a csapat első rájátszásbeli szereplése volt, és amelyre a gerinc, velem együtt, már három éve olyan nagyon várt. Ellenfelünk, a Vienna nem tűnt legyőzhetetlen csapatnak. Sőt, kifejezetten örültünk, hogy távolságban hozzánk közel eső ellenfelet kaptunk. Azzal persze tisztában voltunk, rutinos NHL-s játékosok alkotják a rivális keretét, első két soruk pedig kifejezetten erős. Arról nem is beszélve, volt verekedős meccsünk velük, úgyhogy a parázs hangulat eleve adott volt. Mi abban bíztunk, hogy nekünk négy jó sorunk van, így egy sorozatban, ahol kétnaponta kell pályára lépni és jöhetnek a túlórák, a fizikumnak is döntő szerepe lesz, lehet. Ezt pedig négy sorral könnyebben veszi egy csapat, mint kettővel.

Az első, bécsi mérkőzésen a papírforma ellenére meg tudtuk lepni őket. Első ausztriai győzelmünket arattuk a szezonban, a legjobbkor kezdtük el. Nem becsültek le miket az osztrákok, legalábbis nem éreztem rajtuk, de nyilván másra számítottak. Idegesen játszottak, kapkodtak, és hiába kaptak a bíróktól nagyon erős hazai pályát, meglepetésre nálunk volt az előny az első mérkőzés után.

A második összecsapáson, Székesfehérváron nagy csatában kikaptunk, de csak a hosszabbításban adtuk meg magunkat egy olyan mérkőzésen, amelyen ugyanúgy szintén bármi megtörténhetett volna, mint az első találkozón. Akkor nekünk, ezúttal nekik jött össze a győztes gól. Mint egy vérbeli play off-találkozón.

A harmadik meccs sajnos nagyon egyszerűen alakult, ott egy törést éreztem a csapatunkban a két nappal korábban elvesztett hazai összecsapás miatt. Az valahogy bennünk maradt, nem tudtunk rajta túllépni. Hozzátartozik azonban, hogy a Vienna sokkal jobban dolgozott emberelőnyben, mint addig, és így könnyebben érvényesítette a papírformát.

A negyedik mérkőzésen, a Székesfehérváron elszenvedett vereség igazán fájó volt. Azt bánom a leginkább a rájátszásban, hogy a két hazai meccsünket elveszítettük, pedig kitartó és lelkes szurkolóink igazán megérdemeltek volna legalább egy sikert. Elöl-hátul, az emberelőnyös és az emberhátrányos szituációkban ellenfelünk fölénk nőtt, de nekünk ezzel az egész alapszakasz során gondjaink adódtak. Itt aztán ki is jöttek.

Az ötödik, záró mérkőzésre Bécsbe úgy utaztuk el: életben maraduk vagy kiesünk. Az utolsó sanszunk volt. Bizonyítani akartunk magunknak, szurkolóinknak, több van bennünk, mint amire a két sima vereségből következtetni lehet. Rendkívül izgalmasan alakult a mérkőzés, bárki nyerhetett volna, de leginkább mi, sajnos a hajrában a bécsiek egyenlítettek, majd a túlórában egy fórt kihasználva nyertek is.

Most volt pár nap pihenőnk, a keddi utolsó EBEL-meccsünk után vasárnap edzettünk először. Már ránk fért egy kis lazítás, sűrű volt a program. Azért a lazítást kéretik nem szó szerint érteni, én speciel éppen házépítés közepén járok, úgyhogy sok mindent kellett intéznem. Mert a hoki az első, a többi csak utána jön.

Az elmúlt napok során volt lehetőség, hogy gondolatban átértékeljük a mögöttünk hagyott időszakot, és ráhangolódjunk a még ránk váró feladatokra. Most jön egy kis alapozó időszak, amely már a bajnoki döntőre, de még inkább a világbajnokságra adhat alapot. Fizikálisan biztosan kemény napoknak nézünk elébe. A bajnoki elődöntőben a Ferencvárossal játszunk, majd utána jöhet a döntő. Biztosíthatok mindenkit, nemhogy a döntőben, de már az elődöntőben sem becsüljük le az ellenfelünket, maximális koncentráltsággal és erőbedobással lépünk a jégre. Azért sem vehetjük félvállról ellenfeleinket, mert hiszem, ellenünk mindenki meg akarja mutatni magát, de nagyon, ez lehet nekik a szezon csúcspontja, így a legjobbjukat nyújtják majd.

Mi, a Volán magyar játékosai napi szinten vagyunk képben az OB I-ben, korábban a Mol-ligában történtekről, hiszen volt klubtársaink, válogatottban számításba vett barátaink játszanak a különböző csapatokban. Az eredményeken túl tőlük is kaptunk információkat, most majd ellenfélként is megmérkőzhetünk velük. Állítom, talán minden fehérvári társam nevében is: találunk magunknak kihívást ezekben a párharcokban.

Megvan a rájátszás, de nem dőlünk hátra

2010. febr. 2. 15:04 - írta kovacscsabablog

Az elmúlt időszak legfelejthetetlenebb pillanata az volt, hogy bebiztosítottuk a helyünket a rájátszásban. A csapatból azok a játékosok, akik az EBEL fehérvári kezdetétől csatasorban állnak, köztük én is, két sikertelen év után örömmel nyugtáztuk, hogy harmadikra csak összejött. Nagy ünneplést azonban nem csaptunk, nem is csaphattunk. Egyrészt még tart a szezon, például két napra rá újabb találkozó várt ránk, másrészt nagyon bízunk abban, hogy nem a negyeddöntő lesz a végállomás.

Úgy gondolunk rá, hogy megtettünk felfelé egy újabb fokot a lépcsőn, ám ez még nem a csúcs. Nem dőlünk hátra, nem állunk meg, megyünk tovább, de ezen az úton még több munkára van szükség. Elsősorban idegenben kell megtanulnunk eredményesebbnek lenni. Muszáj lesz, mert a pályaelőny az alapszakasz 1–4. helyén végző együtteseknek jár. Valahogy vendégségben nem megy úgy a csapatunknak, mint hazai pályán, ezért keményen kell edzenünk továbbra is, tanulni a saját hibáinkból.

A playoffig hátralévő mérkőzéseknek ez is a feladata, tétje lesz: felkészülni a ránk váró feladatra, a negyeddöntős ellenfelünkre, s különösen az idegenbeli meccseinkre. Mondjuk nincs már sok hátra az alapszakaszból, de jó lesz ezt is szem előtt tartanunk. Természetesen nem figyelmen kívül hagyva csodálatos szurkolóinkat, hiszen őket továbbra is ki kell szolgálnunk győzelmekkel, gólokkal, alázatos játékunkkal.

Röviden az elmúlt időszak találkozóiról. A graziaktól hazai pályán kaptunk ki 3–2-re; róluk mindenekelőtt az jut eszembe, hogy a liga legjobban védekező csapatát alkotják. A legkevesebb gólt kapták eddig, ezért is lehetnek listavezetők. Sanszosan az egyik lehetséges rájátszásbeli riválisunk a Graz lehet. Az egygólos vereség kapcsán annyi maradt meg bennem, hogy azért tudunk mi annál jobban is játszani, főként hazai pályán.

Utána Villachban veszítettünk 6–2-re, s ez megint csak egy roppant gyengén sikerült idegenbeli mérkőzésünk volt, amelyre aligha lehetünk büszkék. Ismét sok gólt kaptunk, ami védőmunkánk hatékonyságának a kritikája – leginkább ebben kellene előrébb lépnünk.

A Ljubljana elleni győzelemnek már a rájátszásbeli helyünk bebiztosítása volt a tétje, de ettől nem stresszelt egyikünk sem. Nagyon készültünk a találkozóra, maximálisan koncentráltunk, semmi könnyelműség nem fért bele, és sikerült is nyernünk. Persze az 5–3-as győzelmünket nem kell túlértékelni: ez a mostani ljubljanai együttes nem képvisel olyan nagy játékerőt, mint a korábbiak, önmagukhoz képest jelentősen meggyengültek. A playoffban ennél jóval nehezebb feladat és ellenfél vár majd ránk.

Vasárnap Linzben szenvedtünk 4–0-s vereséget. Ennek kapcsán szóról szóra ugyanazt tudom elmondani, mint a villachi összecsapásról. Nehéz ezt szavakkal sokáig ragozni; az eredmény önmagáért beszél, az minősít mindent. Fejlődünk kell tovább, nincs mese.

Stabilizálni kell a formánkat!

2010. jan. 20. 13:14 - írta kovacscsabablog

Igen gyorsan peregtek az események a legutóbbi jelentkezésem óta eltelt két hétben. Értek minket kellemetlen meglepetések, értünk el biztató eredményeket. Játékunk az eredményességünkhöz hasonlóan hullámzó volt. Úgy érzem, gödörben vagyunkkissé, és vagy még mélyebbre kerülünk, vagy sikerül feljebb kapaszkodnunk. Tanulsággal szolgáltak a mögöttünk hagyott mérkőzések, amelyekre most röviden visszapillantok.

Ljubljanában anyagi gondok vannak, többen eligazoltak, ezért lett volna fontos idegenben legyőzni az Olimpiját, de végül egygólos, 3–2-es vereséget szenvedtünk. Nagyon szomorúak voltunk, úgy készültünk, hogy miénk lesz a két pont.

A Villach ellen hazai pályán kellett volna javítanunk, kilábalnunk a gödörből, de nem sikerült, pedig a lehetőség adva volt. Vezettünk 2–0-ra, végül ismét 3–2-re maradtunk alul, ami őszintén bevallva, az eredmény alakulását ismerve, elfogadhatatlan eredmény. Az első harmadban egyértelműen jobbak voltunk, irányítottunk, kétgólos előnyt szereztünk, de mintha ettől meg is nyugodtunk volna. Magunkra húztuk az ellenfelet, ez megbosszulta magát.

A bravúr hazai pályán a Vienna ellen nagy nehezen sikerült, bár piszok keményen megdolgoztunk érte, és a végén majdnem ez is odalett. Jól mentünk, vezettünk 5–2-re, de a harmadik harmad második felében eladott korongokkal, kiállításokkal megteremtettük az esélyt a vendégeknek, akik éltek is vele, bravúrral egyenlítettek. A hosszabbításban aztán Ladányi Balázs bombája döntött. Elégedettek mégsem lehettünk. A két pontot megszereztük, de egyet adtunk a bécsieknek, akik ugyan nem közvetlen riválisaink, de ha már a playoffra tekintek, az ilyen „három gól előnyös” meccseket simán kell behúznunk. Tanulnunk kell ezekből a hibákból, ha még előrébb akarunk lépni. Márpedig akarunk, ez nem lehet vita tárgya.

A Jesenice elleni idegenbeli meccsre szintén nagyon készültünk, a Ljubljanához hasonlóan náluk is gondok vannak. Az efféle összecsapásokra könnyen rásütjük, hogy kötelező a győzelem. Viszont a sok probléma mellett reálisan nézve nekik is sokkal inkább ellenünk lehet keresnivalójuk otthon, mint az osztrákok klubok ellen. De nem hagytunk esélyt a szlovénoknak, az egész meccsen jól védekeztünk és eredményesen támadtunk. Végre ismét nyertünk idegenben, amire emberemlékezet óta nem voltunk képesek.

A mérkőzés után szokatlan módon nem utaztuk haza, hanem Bledben aludtunk. Így nem kellett a következő mérkőzés helyszínére, Klagenfurtba oda-vissza utaznunk, hanem készülni és pihenni tudtunk. Ezért is volt különösen fájó, hogy nagyon sima vereséget szenvedtünk. Nem tudtunk élni azzal a lehetőséggel, amit a klubvezetőség megteremtett nekünk, ezt sajnáltuk leginkább. A mérkőzésről csak annyit, a pontokra ellenfelünknek is nagy szüksége volt, mi pedig rengeteg kiállítással segítettük őket győzelemhez. Teszem hozzá, sajnos. Nincs mese, stabilizálni kell a formánkat, nem lehetnek ilyen szélsőséges eredményeink, hogy egyszer hatot ütünk, két napra rá meg ugyanannyit kapunk. A továbblépéshez pedig egyértelműen arra van szükségünk, hogy idegenbeli játékunk feljavuljon.

Azért jó, hogy a mostani beszámolóm végére egy győzelem maradt. A Zagreb ellen azért volt fontos a siker, mert legutóbb megelőzött minket a tabellán, most azonban visszakerültünk elé. Masszív csapatot tudunk megverni, amely győzött már Fehérváron is. Megint összeálltunk elöl és hátul, ennek aztán nem is maradt el az eredménye.

A Linz ellen bizony jól jött a szurkolás

2010. jan. 5. 10:49 - írta kovacscsabablog Ahogy szoktak, edzésekkel és mérkőzésekkel teltek az ünnepek ezúttal is. Élsportolóként, profi jégkorongozóként azonban tudomásul kell vennünk, nincs leeresztés, nincs megállás, a családtagokkal, barátokkal pedig jóval kevesebb időt tölthetünk együtt ilyenkor, mint az átlagemberek. Legyen akár Karácsony, akár szilveszter. Az eltelt évek során ehhez már volt időnk hozzászokni, nem hiszem, hogy valamelyikünknek is különösebb problémát jelentene. Most annyival azért szerencsésebben jött ki a sorsolás, mint egy évvel korábban, hogy legalább december 25-én otthon tudtunk lenni. Előző évben akkor pont úton voltunk… Másnap, 26-án már edzésünk volt, csakúgy, mint az ünnepek közötti napokon, 27-én pedig Zágrábban, míg 29-én Grazban volt jelenésünk.

Január elsején is bajnokin kellett pályára lépnünk, méghozzá újra hazai közönség előtt. Nem először nyűgözött le bennünket szurkolóink szeretete, akik az év első napján is ott szorítottak nekünk. Sokszor elgondolkodtam már azon, milyen szerencsések vagyunk, hiszen kevés magyar csapat, legyen szó akármilyen sportágról, büszkélkedhet ilyen kitartó és lelkes táborral, mint amilyen a fehérvári. Talán néhány focicsapatot lehetne bevenni a sorba, és persze a veszprémi kéziseket. De a mi közönségünk is abszolút versenyképes velük, gyakorlatilag mindig telt ház előtt játszunk, arról nem is beszélve, milyen hangulatot tudnak varázsolni. Ennek tudom be, hogy itthon jóval eredményesebbek tudunk lenni, mint idegenben, ők tényleg szinte plusz játékosként vannak ott velünk a jégen.

Bizony, a Linz ellen is jól jött a drukkolás, hiszen 0-2-ről kellett felállnunk, egy kiváló gárdával szemben. A közönségünk kétgólos hátrányban is nyomta a csapatot, ilyenkor egyszerűen nem adhatja fel egyetlen játékos sem. Ilyen közönséget bizony nem lehet becsapni, őket ki kell szolgálni. Ha vezetünk két góllal, akkor sem állhatunk le, újabb gólokért kell hajtanunk, bár ennek megvan a maga veszélye, hogy elviszi a lendület a csapatot, a védekezésre kevesebb figyelem marad. Volt erre is példa.

Amikor meg vesztésre állsz, mint a Linz ellen, menni, ütközni, lőni, akarni kell, és az meghozza az eredményt. Ha mégsem, akkor is emelt fővel hagyhatod el a pályát, mert annál nincs fontosabb, hogy ne okozz csalódást a szurkolóknak. Bízzanak benne és benned: legközelebb majd sikerül javítani. Szerencsére, az év első mérkőzésen nem kellett a következő találkozóra várni, hiszen Palkovics Krisztián két góljával sikerült kiegyenlítenünk, a szétlövésben pedig mi voltunk a jobbak. Jól kezdődött az esztendő, soha rosszabbat…

Vasárnap már Salzburgban volt jelenésünk, ahol hagyományosan nem sok babér terem nekünk. Ezúttal sem volt másként, bár a dolgok kicsit máshogy alakultak, mint szoktak. Na nem az indulásban volt változás, ugyanúgy reggel hét-fél nyolc körül startoltunk Székesfehérvárról, mint máskor. Ilyenkor délelőtt már nem lehet edzést tartani, ráadásul szinte egész nap a buszban ülünk. Most viszont időben odaértünk Salzburgba. Tudtunk egyet sétálni, át tudtuk mozgatni magunkat. Jó meccset játszottunk az osztrákokkal, és hiába kaptunk ki hárommal, állítom, mezőnyben nemhogy kiegyenlített volt a játék, hanem mi domináltunk. Több akciót vezettünk, így több lehetőségünk, kapura lövésünk is volt, a salzburgiak azzal nyertek, hogy jobban játszottak emberelőnyben, a kapu előtt pedig határozottabbak bizonyultak nálunk. Sok okunk azonban nem volt az elkeseredésre: a legjobb salzburgi mérkőzésünket játszottuk.