Felfrissülés a nagy feladatok előtt

Letudtunk a szezonra EBEL-kötelezettségeinket, azt hiszem, nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, mi magunk sem ilyen korai befejezésre készültünk. Így utólag elemezve a történéseket két olyan periódusunk volt, amelyben hiányoztak azok a pontok, amelyekkel bejuthattunk volna a rájátszásba: a bajnokság elején és december végén, január elején.

A szezon elejéről már többször tettem említést, az edzőváltás után viszont egy másik Volán játszott az EBEL-ben. Éppen ezért volt fájó és meglepő, hogy belefutottunk abba a peches, nyolcmeccses, pontnélküli sorozatba. Teszem hozzá, sérültjeink ellenére is közel álltunk a pontszerzésekhez, többnyire pici dolgokon múlt, egy-két hibán, hogy nem jöttek akkor a pontok.

Szerencsére azonban a csapat jól reagálta arra a nehéz időszakra, hiszen sikerült felállnunk a padlóról, és olyan szériát nyomtunk, amellyel ismét felcsillanhatott a rájátszás. Otthon, és a múltbeli eredményeinket nézve különösen fontos, idegenben is szorgalmasan gyűjtögettük a pontokat. Székesfehérváron pedig a végén szerepeltünk különösen jól.

Közben azért értek minket egyéb kellemetlen meglepetések, gondolok itt Hetényi Zoli kiesésére, hiszen az ő játéka nemcsak nálunk, hanem a válogatottban is meghatározó. Gyorsan hozzáteszem, Bálizs Bence nagyszerűen helyettesítette első számú kapusunkat.

Amikor egyre biztosabbá vált, hogy bármennyire is iparkodunk, a rájátszás csak nem akar összejönni – tudniillik alsóházi riválisaink is hozták a pontokat, sokszor ők is meglepetésre, erőn felül –, akkor igazából már csak egy cél vezérelt bennünket, hogy a hazai közönségünket a lehető legjobban kiszolgáljuk. Mert ugye mégiscsak értük, az ő szórakoztatásukra lenne ez az egész. Az a három-három és fél ezer ember ne csalódott érzésekkel zárja le az EBEL-szezont, legalább a végét fényesítsük ki.

Saját teljesítményemmel nem lehetek elégedett, sokszor görcsösen játszottam, sok helyzetet elpuskáztam. Most azért dolgozok, arra koncentrálok, hogy a magyar bajnokság rájátszásában és a válogatottban ez ne így legyen, megszépítsem a szezonomat, mert azért erre van még lehetőségem.

Az EBEL után kaptunk pár nap pihenőt, ami nagyon jól jött, hogy felfrissítsük a fejeket. Majd elkezdtünk egy kis alapozást, már a bajnoki rájátszásra és a válogatottra gondolva. De nem akarok elébe menni a ránk váró feladatoknak.

Illetve annyiban mégis, hogy klubedzőnkkel, Kevin Primeau-vel 2013-ig hosszabbítottak Székesfehérváron, ami egy jobb szerepülés alapját jelentheti. Az edző ismer már minket, így állíthatja össze a felkészülést, nem lesz neki ismeretlen a közeg, ahová érkezik. És nem mellékesen az ő irányításával járhatunk tovább azon az úton, amelyre ideérkezésével találtunk rá és eredményesnek bizonyult. A védekezéssel különösen sok gondunk volt a bajnokság elején, mindenek előtt ezen változtattunk, új szisztémában kezdtünk el gondolkodni, készülni és játszani. Én mérkőzésről mérkőzésre éreztem magunkon az előrelépést, hogy a munkának és a gyakorlásnak van értelme és látszata. Úgyhogy az irány jó, és azért ez sem utolsó.

Ismét irány a válogatott

A válogatott székesfehérvári Telenor-kupájáról sajnos sérülés miatt lemaradtam, így csak a lelátóról, nézőként szurkolhattam a fiúknak, de a szövetségi kapitány meghívott a jesenicei túrára, ahová örömmel megyek. Mint minden alkalommal, amikor a nemzeti együttesben szerepelhetek.
 
A Telenor-kupa nehéz torna volt, és teljes mértékben egyetértek a társaimmal, akik azt mondták: inkább nehéz ellenfelekkel meccseljünk, és játszunk velük szoros összecsapásokat, mint gyengébb riválisokat verjünk biztosan, több góllal. Ugyanis nem utóbbi mérkőzések szolgálják a fejlődésünket, előrelépésünket. Márpedig a budapesti divízió 1-es vb-re hangolva nekünk minél több ilyen nívós derbit kell játszanunk. Voltak kifejezetten jó pillanataink, harmadaink, meccsünk, de volt, ami kevésbé sikerült. Abban viszont biztos vagyok, hogy az ismét szép számban megjelenő, lelkes szurkolók jól szórakoztak és élvezték a torna minden pillanatát.
 
Klubcsapatomra, a Volánra áttérve az elmúlt időszakban már érezhető volt teljesítményünkön és szerencsére az eredményességünkön az edzőváltás hatása. Egyértelműen javult a játékunk, és amint arra új edzőnk rögtön érkezése után felhívta a figyelmünket: amit addig mutattunk, az nem lesz elég a rájátszáshoz, pedig nekünk most is az a célunk. Ehhez kellenek a pontok, és amint azt megjegyezte: a pénteki találkozók után általában vasárnap már gyengébben teljesítünk. Mivel utóbbiak gyakran idegenbeli mérkőzések, így onnan hiányoznak leginkább a pontjaink. Ezen próbálunk most javítani, változtatni, bár ez nem új keletű probléma nálunk, ezzel az elmúlt években már rendre megszenvedtünk. A változások érdekében edzéseken, a mérkőzésekre való ráhangolódásban és még a bemelegítésben is új elemeket vezettünk be, remélem mielőbb lesz foganatja is.
 
Beszéltem Ted Satorral, aki elmondta: számít rám a válogatott december közepi, jesenicei tornáján. Örömmel mondtam igent a felkérésre. Persze, nemet nem is tudnék. Kíváncsian várom, a megfiatalított kerettel mire jutunk, hiszen a fehérvári tornához hasonlóan nívós mezőny jött össze. A keretben néhány társammal együtt én képviselhetem a rutint, pedig huszonhat évesen még egyáltalán nem érzem magam öregnek. Nem is vagyok.

Vártam, de lemaradtam a válogatottról

Nagyon vártam már a hétvégi válogatott tornát, éppen ezért fájlalom duplán, hogy sérülés miatt végül lemaradok róla. Egy sérülés persze soha nem jön jókor, és ennek a mondásnak most duplán igazat kell adjak.

Két és fél héttel ezelőtt az egyik EBEL-meccsen megütöttem a kezemet, és azóta csak fájdalomcsillapítókkal és injekciókkal tudtam játszani. Már annak is örülnöm kellett, ha kapura tudtam ütni. A pontosságról és az erőről most ne is tegyünk említést. A jobb kezemben kaptam egy gyulladást, pont ott, ahol a bot vége van, tehát állandó igénybevételnek és irritációnak van kitéve. Eddig bírta. A válogatottban már korong nélkül kezdtem el a munkát, majd szerdán este a válogatott és klubunk orvosa, Majzik doktor megvizsgált, aki azt mondta: tovább már nem tudjuk becsapni a szervezetemet, mert abból nagyobb baj is származhat. Így most a lelátóra kényszerülök, talán hétfőn már újra edzhetek és a következő EBEL-meccsen visszatérhetek.

Utólag könnyű okosnak lenni, talán ha a sérülés után kihagyok és nem erőltetem a dolgot, akkor csírájában elfojthattam volna az egészet. De nem volt idő, mód és lehetőség a kihagyásra. Nem ment a csapatnak és sajnos nekem sem a játék, nem akartam leállni. Tudomásul kell vennünk, hogy az élsport ezzel is jár, bármennyire is nehéz ezt lelkileg és olykor fizikailag is elviselnünk.

Legutóbbi jelentkezésem óta Fehérváron edzőváltás történt. Új az edzőnk, de nem hisszük és senki más se higgye, hogy most majd egyik napról a másikra minden megváltozik. Ehhez nagyon sokat kell dolgoznunk. Sok munka vár ránk, amíg visszanyerjünk a formánkat. Nagyon fontos győzelem volt a válogatott szünet előtti, jesenicei sikerünk, hiszen a rájátszásért folytatott kiélezett versenyfutásban az egyik úgymond közvetlen riválisunkat tudtuk legyőzni idegenben. Ez jó alap lehet a folytatásra. Új edzőnk sok dolgot korrigált már, de tudjuk, még sokat fog. Felhívta a figyelmet védekezésünk hatékonyságának fontosságára, hogy ellenfeleink túl sokat lőnek a kapunkra, és ez bizony nem jó. A védekező harmadban több munkát, összhangot, fegyelmet és figyelmet kért tőlünk. A másik dolog, amit azonnal kiszúrt, és rögtön elkezdtük gyakorolni, azaz emberelőnyös szituációk kihasználása volt.

A végén, de nem utolsó sorban jöjjön akkor a válogatott. Azért is sajnálom nagyon, hogy nem tudok játszani, mert amellett, hogy a nemzeti együttes dresszét mindig megtiszteltetés felhúzni, ebben a közösségben mindig jó a légkör. Élvezetes meccseket játszunk, hazai pályán ráadásul most biztos teltházas hangulat vár a csapatra. Teszem hozzá, újra és újra, amit nem győzünk elégszer megköszönni, mert ez a szeretet, biztatás nagyon sokat jelent mindannyiunk számára. Ráadásul a decemberi, jesenicei tornára a kapitány a fiatalokat szeretné elvinni – legalábbis így nyilatkozott –, amelyről én, mint rutinosnak mondható akár le is maradhatok. Bár erről még nem beszéltünk. De ha így történne, akkor lehet, hogy a vb-felkészülési időszakig már nem is játszhatok a válogatottban.

A mostani torna színvonalas eseménynek ígérkezik, elég megnézni ellenfeleink névsorát. Japán szerintem nem a végleges, vb-csapatával érkezik, de azért ízelítőt kapunk majd ellenük arról, mit várhatunk tőlük a budapesti vb-n. A francia csapat előkelőbb helyen áll a sportági rangsorban, mint mi, az osztrákokat meg ismerjük az EBEL-ből. Felkészülésünket és fejlődésünket jól szolgálják az ilyen nívós összecsapások. Meglátásom szerint azon a ponton már túljutottunk, hogy a kisebb csapatok meglepjenek bennünket, a kötelező, papírforma győzelmeket az utóbbi időben biztosan hoztuk. Nekünk most már egy ideje a ki-ki meccsekre és a velünk közel azonos szinten lévő riválisokra kell összpontosítanunk. És előre kell tekintenünk, például a franciákra és az olaszokra.

Kiscsicsó erőt adott

Pénteken a Jesenice elleni hazai mérkőzéssel elkezdődik az EBEL-idény, a rajt főpróbája jól sikerült, hiszen idén is győztünk Kiscsicsó emléktornáján.

A szezonra új edzővel készültünk fel, aki másfajta stílust gondolt ki nekünk, mint amit eddig játszottunk. Ez meg is látszódott eddig a játékunkon, hiszen a felkészülési időszakban igen hullámzó teljesítményt nyújtottunk. Sok kritika, teszem hozzá, jogos kritika ért bennünket, hiszen sorozatban a tudásszintünk és tőlünk megszokott színvonal alatt teljesítettünk, ami egyáltalán nem volt jellemző ránk.

Zavarttá is váltunk ettől a dologtól, frusztrált bennünket, hogy nem megy a játék, csalódást okozunk azoknak, akik szeretnek minket, bíznak bennünk. Emiatt aztán izgultam is rendesen a hétvégi, fehérvári torna előtt, nem éreztem elég jónak a formánkat ahhoz, hogy jól szerepeljünk, pedig Kiscsicsó igazán megérdemli, hogy a csapat az emléke előtt tisztelegve a maximumot hozza ki magából.

Szerencsére a csapat átérezte annak a súlyát, amit Gabi emléke jelent mindannyiunknak, és megnyertük a tornát. Ebben a jó szereplésben azért közrejátszott az is, hogy az EBEL-rajtig már kevesebb, mint egy hét választ el minket.

A felkészülési mérkőzések eredményeiből messzemenő következtetéseket soha nem szabad levonni, sem a saját eredményeinket illetően, sem a riválisok teljesítményével kapcsolatban. Most se gondolja senki, hogy a Ljubljanát a bajnokságban oda-vissza verjük állandóan, mert ennyire gyengék lennének. Csupán volt egy pár perces rövidzárlatuk most, ami most elég volt a nagy különbségű győzelemhez, de erre aligha lehet állandóan számítani. Mint ahogy arra sem, hogy a Graz ellen kapott gól nélkül tudunk győzni. Sok munka vár ránk, sokat kell dolgoznunk, hogy a bajnokságban elérjük a célunkat, és ismét bejussunk a playoffba, de ígérhetem: mindent megteszünk majd azért, hogy ez sikerüljön!