
A bajnoki siker után néhány napos pihenőt kaptunk csupán a feltöltődésre, amelyet mindannyian máshogy használtunk fel. Volt, amelyikünk elutazott, én azonban inkább otthon maradtam. Sok egyéb teendőm akadt és családdal is szerettem volna minél több időt eltölteni, mielőtt ismét elszólít a kötelesség. Igazán ránk fért egy kis pihenő, hiszen fizikailag sokat kivett belőlünk a szezon és a válogatott miatt még sokat leszünk távol ebben a pár hétben. Azt azért hozzátenném, a pihenést sem szabad úgy elképzelni esetünkben, hogy akkor feltettük a lábunkat és napokra vízszintbe helyeztük magunkat. Bizony, nálunk még a szabadság sem múlhat el a napi kis testmozgás nélkül, így a pihenésünk igazán aktív volt.
A válogatottban a felkészülést Székesfehérváron kezdtük el, ahol három napon keresztül pokolian kemény munkát vezényelt Ted Sator. Napi három komoly kondiedzéssel terheltek minket, ami után kimondottan jólesett a kétnapos szünet húsvétkor.
A folytatásra már Káposztásmegyeren került sor, ahol ismét három napig, már egy megfogyatkozott kerettel készülhettünk. Továbbra is a mennyiségi munkán volt a hangsúly – én szerdán speciel a nyolcvanperces edzés után még egy órát kint maradtam a kapusokkal. Ezt a mezőnyjátékosok felváltva tették, szerdán éppen rajtam volt a sor, a többiek addig a konditeremben „vezettek le”. Majd lazításképpen szépen visszafutottunk a hotelig…
Ismét a Ramada lát minket vendégül, és tényleg fantasztikus kiszolgálásban részesülünk. Remek hely, bár a fárasztó napi tréning után kevésbé tudjuk élvezni a szolgáltatásokat. Napközben a két edzés között szusszanunk egyet, este meg alig várjuk, hogy ágyba kerüljünk. Az időnkbe beleférne, hogy szórakozzunk is egy kicsit az élményfürdőben, ha már ilyen közel van hozzánk, ám az energiánkba már kevésbé. Szerda este azért lenéztünk páran a medencetérbe, de tényleg csak egy kis időt töltöttünk el ott.
Bízom benne, hogy a felkészülésen elvégzett sok fizikai munka után tudunk majd regenerálódni a hétvégi Pannon-kupára, és gördülékeny lesz a csapatjáték, nem pedig görcsös a fásultság miatt. Szeretnénk játékba lendülni, és jó lenne sikerélményt szerezni, nem beszélve arról, hogy jó meccsekkel, győzelmekkel köszönnénk el a magyar szurkolóktól, mielőtt elutazunk Ljubljanába a vb-re.
Az Alba Volán és a magyar válogatott jégkorongozójának írásai.